Az Okány lett a hatodik felsőházi csapat

A fekete mezes sarkadiak visszavágtak a kígyósiaknak az őszi vereségért. Fotó: Kiss Zsolt

Öt mérkőzést rendeztek szombaton a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság alapszakasza utolsó fordulójában. A rájátszás végleges programja a vasárnapi Csabacsűd–Szarvas találkozó után áll össze, annyi azonban biztos, hogy a felsőházban az Okány szerezte meg a kiadó hatodik helyet. A sárréti alakulat amely ki-ki meccsen múlta felül a Jaminát, amely ezzel kiszorult az első hat közül.

Nagyszénás SE–Orosházi MTK-ULE 1–3 (1–0)
Nagyszénás, 340 néző. Vezette: Zahorán János.
Nagyszénás: Lévai (Magony) – Godár, Zábrák, Takács, Darida, Libor (Kolozsvári J.), Kukovecz (Tari), Juhász (Kovács L.), Vajgely, Rafaj, Nagy Sz. D. Edző: Tasi Róbert.
Orosháza: Marunák – Varga P., Dajcs, Kasuba, Selmeczy, Harangozó, Szabó Á. (Rácz A.), Gedó, Vincze A., Fehér (Péli), Miszlai. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József.
Gólszerző: Nagy Sz. D. (24.), ill. Szabó Á. (49.), Miszlai (68.), Péli (92.).
Az első félidőben a szénásiak több veszélyes helyzetet alakítottak ki a vendégcsapat kapuja előtt, a 24. percben egy kiugratás után a vezetést is megszerezték. Az orosháziak játékában ebben az időszakban nem volt benne a gól. Nem így a második játékrész során. A korai egyenlítés felhozta a látogatókat, akik támadásban maradtak és több lehetőséget kidolgoztak, melyekből kétszer is betaláltak a házigazdák kapujába. Szénási oldalon szünet után mindössze egyetlen ígéretes akciót jegyezhettünk fel, így ellentétes félidőket követően, a helyzetek száma alapján nem érdemtelen az orosházi siker. (A. G.)

Gyulai TFC–Gyomaendrődi FC 2–1 (2–0)
Gyula, 100 néző. Vezette: Bartucz Tamás.
Gyula: Kajári – Nagy S., Szabó Á., Magyar (Nagy E., Kiss T.), Kukla Zs., Repisky, Nagy G., Radics, Boros, Bánfi (Horváth R.), Palik. Edző: Sajben Gábor.
Gyomaendrőd: Soczó – Bartik (Tímár), Szilágyi B. (Dávid), Forgács, Pásztor, Szabó P., Barna V., Hunya, Piss, Hanea, Sebők. Edző: Kovács Gyula.
Gólszerző: Palik (11.), Radics (22.), ill. Sebők (77.).
A gyulai csapat kezdettől támadólag lépett fel és már a félidő közepére kétgólos előnyre tett szert. A védekezésre berendezkedő vendégek a szórványos kontrákra próbáltak alapozni, de csak a második félidőben második felében jutottak el a gyulai kapuig. Sikerült is szépíteniük, azonban a gyulaiak győzelmét úgy sem tudták veszélyeztetni, hogy a házigazdák támadókedve alább hagyott. A krónikához tartozik, hogy a csereként beálló Nagy Ede súlyos térsérülést szenvedett. (V. Gy.)

Szeghalmi FC–Körösladány MSK 0–7 (0–3)
Szeghalom, 200 néző. Vezette: Puskás Zoltán.
Szeghalom: Nagy Sz. – Tatár, Fazekas, Takács J., Marton, Seres (Turi), Szabó G., Bihari, Cserna R., Vincze L., Tófalvi (Barna). Edző: Boruzs István.
Körösladány: Nagy B. – Ruzsa (Murvai), Wéber, Bakk, Csicsely, Farkas J. (Zelenyánszki), Kisari, Lászik, Papp Zs. (Burai), Urbán (Vajda), Malkócs. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián.
Gólszerző: Farkas J. (19., 60.), Papp Zs. (32.), Csicsely (36., 75.), Kisari (80.), Wéber (84. – 11-esből).
A tartalékos házigazdák a bő félórán keresztül tudták megfékezni a ladányi támadókat, akik biztos előnnyel térhettek pihenőre. A térfélcserét követően sem változott a képlet. A Szeghalom nem igazán tudott mit kezdeni a szomszédvár helyenként gyors játékával, így végül fölényes vendégsiker született. (B. R.)

Sarkadi KLE–Szabadkígyósi SZSC 2–1 (1–0)
Sarkad, 70 néző. Vezette: Nagy Zoltán.
Sarkad: Sándor – Kovács I., Képíró, Oláh Gergő, Jánki I., Szilágyi L. (Hollósi), Erdei, Diósi, Szabó G. (Kálló), Hrabovszki (Rácz Zs.), Mezei (Bozsányi). Edző: Balogh Csaba.
Szabadkígyós: Dolezsán – Ancsin, Sebestyén A., Magyari (Molnár M.), Frankó, Mohácsi, Alb, Nagy D. (Oláh Gábor), Faragó, Maglóczki, Ökrös. Játékos-edző: Szabó Zoltán.
Gólszerző: Mezei (40., 58.), ill. Képíró (55. – öngól).
Az első félidő első fele a tartalékos vendégek akarata szerint alakult, azután viszont átvette az irányítást a Kinizsi, amely a helyzeteiből egyet gólra is váltott. Szünet után ismét a kígyósiak voltak aktívabbak és veszélyesebbek, a fölényét pedig egy öngól formájában érvényesítette. A sarkadiakat nem törte meg a balszerencsés gól, hamarjában válaszolni tudtak. A folytatásban a hazaiak a kedvező eredmény megőrzéséért, a látogatók a pontszerzés érdekében küzdöttek nagyot, de már egyik fél sem tudta gyarapítani góljai számít, ezzel a helyiek a második bajnoki győzelmüket ünnepelhették. (K. Zs.)

Okány KSK–Jamina SE 1–0 (1–0)
Okány, 150 néző. Vezette: Bakos József.
Okány: Patka – Szabó R., Boros, Vincze D., Bogár, Kollát, Szalazsán (Trippon), Tövisháti (Szarka), Kopács (Mező), Sztojka (Tokaji), Bondár (Komlósi). Edző: Szabó László.
Jamina: Démusz – Kardos T., Ulrich, Horváth M. (Bereczki), Miklya, Kardos L., Szaszák, Darányi, Kovács I. (Németh), Papp D., Bencsik. Edző: Pozsár Gábor.
Gólszerző: Bondár (37.).
A hazai csapat győzelmi kényszerben lépett pályára és ennek eredményeként kezdettől dominálta a találkozót. Az első játékrész során mezőnyfölényben futballozó okányiak Bondár fejesével a 37. percben szereztek vezetést. A szórványos kontrákkal próbálkozó Jamina csak elvétve jutott el a kapuig. A második félidőben már a vendégeknek kellett a felsőházért támadniuk, így értelemszerűen fordult a kocka. Az erzsébethelyiek próbálkoztak többet, de komoly ziccerig egyszer sem jutottak el, a házigazdák pedig masszívan védekeztek a találkozó végéig, így megérdemelten jutottak az első hatba. (V. R.)

További eredmények, tabella: