Bajnok a Bánhegyes, ezüstérmes a Megyer

Az újjászervezett bánhegyesi együttes az első fordulóban elszenvedett veresége óta valamennyi ellenfelét legyőzve hódította el a bajnoki címet. Fotó: Kuti István

Eldőlt az aranyérem sorsa a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati utolsó előtti játéknapján. A csoport csúcsrangadóján a Magyarbánhegyes a góllövőlistát nagy fölénnyel vezető Kopócs Kornél mesterhármasával biztosította elsőségét a Mezőmegyerrel szemben, amely az első számú csapatához hasonlóan ezüstéremmel fejezi be az évet.

A 29. forduló során nem hogy pontra, de jóformán gólra sem futotta a vendégcsapatok erejéből. Az egyke kivételt a telekgerendási Szabó Krisztián találata jelentette, más kérdés, hogy érdemben azzal sem tudta megváltoztatni csapata sorsát. A telekiek Medgyesegyházán vívtak amolyan ki-ki meccset a 6. hely megszerzéséért. A házigazdák már az első félidőben tetemes előnyre tettek szert a Fodor fivérek eredményességével, a látogatók szünet utáni feljavulása is csak az addig kialakult különbség megtartására volt elegendő.
A tabella ötödik helyért kimozdíthatatlan bucsaiak a várnál nagyobb ellenállásba ütköztek a tavaszra sokat javuló Zsadánnyal szemben, azonban egy-egy alakalommal mindkét félidőben hibára késztették a bihariakat, így a három pontot is megtartották.
Sokkal nagyobb különbség mutatkozott a felek között Kamuton és Kötegyánban. Előbbi helyszínen a bronzéremre hajtó házigazdák gólrekordot döntve múlták felül a szünet után teljesen szétcsúszó Gerlát. Ezzel a sikerrel 3 pont előnyre tettek szert a szabadnapos Sarkadkeresztúrral szemben, és mivel a gólarányuk 32-vel jobb, elvileg zsebükben érezhetik a medálokat.
A határ menti településen megvívott mérkőzésre a sereghajtó Békéssámson 10 játékossal érkezett, ami meghatározta a sorsát. A kötegyániak negyedórányi játék után behozhatatlan előnyre tettek szert, a szünetig hétszer is betaláltak a vendégek kapujába. A látogatókat dicséri, hogy a reménytelen helyzetben sem adták meg magukat, igaz így sem kerülhették el a két számjegyű vereséget.

További eredmények, sorsolás, tabella:


A 29. forduló emlékeztetője
Medgyesegyháza SE–Telekgerendási LSC 4–1 (3–0)
Medgyesegyháza, 40 néző. Vezette: Végh Ferenc.
Gólszerző: Fodor P. (22.), Fodor R. (24., 41.), Nagy B. (48. – 11-esből), ill. Szabó K. (86.).
Magyarbánhegyesi FC–Mezőmegyer SE II 3–0 (2–0)
Magyarbánhegyes, 130 néző. Vezette: Baráth János.
Gólszerző: Kopócs (14., 44., 56.).
Kamuti SK–Gerlai SE 13–0 (5–0)
Kamut, 50 néző. Vezette: Kató Benedek.
Gólszerző: Tusjak (12., 14., 65.), Máté (30.), Radics (33.), Kóródi (47.), Knapp (45., 58., 79.), Bán (60., 63.), Mező (68.), Krizsán (70.).
Bucsa SE–Zsadány KSE 2–0 (1–0)
Bucsa, 100 néző. Vezette: Dohar László.
Gólszerző: Tasi T. (25.), Lázók A. (80.).
Kötegyáni FC–Békéssámsoni SK 10–0 (7–0)
Kötegyán, 30 néző. Vezette: Szabó Csaba Pál.
Gólszerző: Vasadi (2., 4., 24., 36., 90.), Füstös (15.), Balázs Bertalan (26.), Farkas K. (38., 55.), Berke (75.).


error: Content is protected !!