Bomba csatársora lesz a Szarvasnak

Hanea Márkó (labdával) ősztől szarvasi színekben onthatja a gólokat. Fotó: Babák Zoltán

A Szarvasi FC labdarúgócsapata évek óta meghatározó tagja Vármegyei I. osztályú mezőnynek, rendre ott van a dobogó valamelyik fokán. Így volt ez a májusban véget ért évad során is, amikor Sajben Gábor által irányított gárda bronzérmes lett, és az eddigi igazolásokból nagyon úgy fest, hogy a jövőben sem adnák alább.

– Tavaly nyáron az elődöm szinte változatlan keretét vettem át. Az előzetes elvárás a dobogó megszerzése volt a csapattól, illetve a kupákban való minél jobb szereplés. Utóbbi a szerencsétlenül alakuló sorsolásnak is köszönhetően elmaradt, de a bronzérem megszerzése reálisnak mondható – foglalta össze távirati tömörségben az elmúlt évet a vezetőedző.
A szakember szerint végezhettek volna előkelőbb pozícióban is, ám a rangadók nem az elképzeléseik szerint alakultak.
– Az Orosháza elleni utóbbi két találkozó kivételt jelentett a kiemelt mérkőzéseink közül, további pozitívumot jelentett, hogy májusig nem veszítettünk pontot a mögöttünk végző csapatok ellen. Ugyan az ezüstérem megszerzése bravúrnak számított volna a Gyula mögött tolakodó hármasból, akkor buktuk el ezt a lehetőséget, amikor az utolsó előtti fordulóban pont nélkül maradtunk Mezőhegyesen, pedig már a saját kezünkben volt a sorsunk – részletezte Sajben Gábor.
A tréner természetesen folytatja a megkezdett a munkát. A tervek szerint július 8-án vezényli le az új bajnoki év első gyakorlását.
– A Gyula feljutásával mindenképp nagyobb esélyt látunk a bajnokság esetleges megnyerésére, a lehetőségeinkhez képest. Persze a bajnokság erőviszonyai képlékeny állapotban vannak, így ebben a tekintetben korai határozottan tervezni a következő évet – tette hozzá a 40 esztendős szakember.
Az eddigi játékosmozgás alapján elmondható, hogy a tavalyi hasonló időszakhoz mérten, egy megújuló kerettel dolgozhat ősszel. Zahorán Balázs (25) és Marik Soma (19) saját döntése alapján folytatja máshol, mellettük szintén a távozók között szerepel Czvalinga Márk (23) és Bány Bence (24).
– A távozóink pótlására több új játékos csatlakozik hozzánk. Elsősorban fiatal, ambiciózus, de már tapasztalattal rendelkező, a lehetőségeinkhez és filozófiánkhoz illeszkedő játékosokkal szeretnénk együtt dolgozni, és a céljainkat elérni. Ehhez tökéletesen sikerültek a támadó szekció első igazolásai. Nálunk folytatja Szeghalomról a 21 éves Jánovszki László, aki kimagaslott tavasszal az osztályból. Ugyancsak leigazoltuk a gyomaendrődiek legeredményesebb játékosát, Hanea Márkót (21), aki a gyorsaságával és a kapu előtti határozottságával minden védelem dolgát megnehezítette a vármegyében. Mellettük sikerült hazacsábítanunk Martfűről Sindel Rolandot (26), akit aligha kell bemutatni, hiszen helyi labdarúgó. Ők hárman Endrefalvi Erikkel kiegészülve komoly támadó szekciót alkothatnak – mutatta be a friss szerzeményeket a vezetőedző.
Elmondása alapján várhatók még további erősítések a védelembe és a középpályás sorba. Reményeik szerint a csapat maradó gerince az új játékosokkal kiegészülve ebben a szezonban teljesedhet ki.