Csúcsrangadó nyitja a rájátszást

Az előrések szépítenének az orosháziak elleni mérlegen. Archív fotó: Bohus Krisztián

Április utolsó hétvégéjén megkezdődik a Békés Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hat fordulóból álló rájátszása. A mezőnyt három részre bontották, a különböző osztályokban azonos képességű csapatok osztják majd el egymás között a helyezéseket. Az első fordulóban rögtön összecsap egymással a két bajnokjelölt, az Előre II. és az Orosháza.

Felsőház (1–4. helyért)
Április 26., szombat, 10.00
Békéscsaba 1912 Előre II. (1.)–Orosházi MTK-ULE (2.)
Jakab Péter,
a Békéscsaba 1912 Előre II. edzője: – Megbicsaklottunk a Jamina ellen, pedig ha nyerünk, négy pontos előnnyel kezdhetjük meg a rájátszást. Az alapszakaszban mindkétszer veszítettünk az OMTK ellen, de egyszer végre már le kellene győznünk a bajnokságban. Talán nem baj, hogy a rosszabb teljesítmény a Jamina ellen jött ki, mert így az OMTK-val szemben már a jobbik arcunkat mutatjuk majd. Mágocsi Bence elkezdte az edzéseket, az ő játékára nagy szükségünk lesz az elkövetkezendő hetekben.

Április 26., szombat, 17.00
Szarvasi FC (3.)–Kondorosi TE (4.)
Somogyi János,
a Szarvasi FC edzője: – Ezen a mérkőzésen eldől, hogy versenyben maradunk-e még a második helyért, vagy sem. A kondorosiak elleni két mérkőzésen csak egy pontot szereztünk, itt az ideje, hogy megverjük őket. Védekező taktikával játszanak, elöl pedig gyors embereik vannak, úgy hogy oda kell figyelni rájuk. Pilán Richárd visszatér a pályára. Kerekes Sanyi olyan jól szállt be Gyomaendrődön a padról a játékba, hogy most könnyen a kezdőben találhatja magát!

Középház (5–8. helyért)
Április 26., szombat, 17.00
Szeghalmi FC (7.)–Dévaványai SE (8.)
Oláh Ferenc,
a Szeghalmi FC edzője: – Nem keveset vártunk a győzelemre, de nagyon kijárt már nekünk. Nem feltétlenül a hétvégi produkciónk miatt, játszottunk már jobban is idén, akkor mégsem osztottak pontot nekünk. A keretünk továbbra is szűkös, többen hiányozni is fognak eltiltás miatt, de megpróbálunk győzni. Erre csak akkor van esélyünk, ha a mentalitásunk a hétvégihez hasonló lesz. Ez a minimum, amit elvárok a futballistáimtól. Ha sikerrel járnánk, célba lehetne venni a hatodik helyet. A szombati ellenfelünknél is lesz hiányzó, de lelkes, sokat futó csapat, eddig mindkét találkozón megnehezítette a dolgunkat, szerintem ez a meccs is szoros lesz.

Jamina SE (5.)–Mezőhegyesi SE (6.)
Mazán Zoltán,
a Jamina SE edzője: – Ebben a félévben eddig jól jöttünk ki a mérkőzésekből, csak egyszer kaptunk ki a Kondorostól. Ebből önbizalmat lehet meríteni. Az ötödik–nyolcadik között minden meccs háromesélyes. Döntő lesz, hogy a csapatokat mennyire motiválja majd az ötödik hely megszerzése. Nálunk ez a cél, de ehhez folytatnunk kell a jó szériát. A hangulat jó a csapatnál, reméljük, hogy ez így is marad, de ehhez az kell, hogy szombaton legyőzzük a Mezőhegyest.

Alsóház (9–12. helyért)
Április 26., szombat, 17.00
Nagyszénás SE (9.)–Gyomaendrődi FC (10.)
Tasi Róbert,
a Nagyszénás SE edzője: – Ha már az alsóházba szorultunk, akkor kutya kötelességünk minden mérkőzést megnyerni! Az alsóházban lévő csapatok között minimális a tudásbeli különbség. Kiindulva a napokban lejátszott gyomaendrődi mérkőzésből, van esélyünk a győzelemre. Nagy Szabolcs Dávid játéka még mindig kérdéses, de a gyomai meccsen még hiányzó Papp Máté, Dajka Péter és Kukovecz Dániel már játszani fog.

Békési FC (11.)–Füzesgyarmati SK (12.)
Szarvas András,
a Békési FC edzője: – Az Orosháza ellen hetven percig mutatott jó játékot kellene a lefújásig kitolni. Ha marad az a hozzáállás, amit az utóbbi hetekben láttam, akkor bizakodhatunk. Le kell vonni az alapszakasz két egymás elleni mérkőzésének tanulságait is és azt a magunk javára kell fordítani. Az alsóházban az a célunk, hogy legalább két csapatot megelőzzünk, ám ehhez már szombaton győznünk kell.

Eredmények, sorsolás, tabella: