Dávid Zsolt elköszönt Komlósról

Dávid Zsolt többször szembesült Komlóson az amatőr focit napjainkban jellemző nehézségekkel

Tótkomlósi keltezésű a téli holtidény első megyei vonatkozású edzőcseréje. A TTC a közösségi oldalán tudatta, hogy távozik a megye II/A osztályú felnőtt csapata éléről Dávid Zsolt, akinek az utódját még keresik.

A 42 esztendős tréner 2020 januárjában vette át a piros-kék együttes irányítását Pálfi Zoltántól, azóta 43 bajnoki mérkőzésen ült a kispadján. Vezetésével 14 győzelmet 7 döntetlent értek el a komlósi labdarúgók és 22 találkozót veszítettek el. Még sem ez okozta a szakítást. A szakmai munkájára igényes edző a hírek szerint azért kezdeményezte a közös megegyezéses elválást, mert a hétköznapokon nem igazán volt akinek a tudását átadja.
Talán ennek is tudható be, hogy az őszi idényt ragyogóan kezdő, 9 forduló után még dobogón álló, ám a járványügyi helyzet miatt több mint egy hónapon keresztül játék nélkül maradó csapat az idény finisében leblokkolt, és csak a 9. helyen tanyázik „félidőben”.
– Dávid Zsolti az elmúlt két évben remek munkát végzett nálunk, óriási szaktudással és elképesztő győzni akarással dolgozó trénert ismertünk meg személyében, aki itteni munkája mellett a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián is sikeresen edzősködik az U15-ös korosztálynál. Sok sikert kívánunk számára, bízunk benne, hogy a magasabb osztályban is megtalálja majd a helyét! – fogalmazott László Dávid elnök, aki a felkészülés januári rajtjáig szeretné megtalálni a legalkalmasabb utódot.

error: Content is protected !!