Dilemmában a szabadkígyósiak

A fehér mezes szabadkígyósiak a Sarkad elleni duplával indítják meg az edzőmérkőzések sorát. Fotó: Kiss Zsolt

Amolyan évadzáró és évadnyitó csapatösszetartásra jöttek össze szombaton a szabadkígyósi labdarúgók. A pályán július 5-én találkoznak először a fiúk, amikor is megkezdődik a nyári felkészülés. A szakmai stáb valamennyi korosztályos együttesnél készen áll az új év kihívásaira, a felnőtt csapatnál azonban akadnak kérdőjelek.

Ennek a legfőbb okát az osztályba sorolás körüli dilemmák okozzák, amik az erősítésekre vonatkozó elképzeléseket is alapjaiban befolyásolhatják. Mint azt Szabó Zoltán elnöktől megtudtuk, valójában még most is hezitálnak azon, hogy a megye I. osztályba, vagy csak a második vonalba adják be a nevezésüket, hiszen felül megfelelő létszám hiányában nem igazán akadtak „játszótársak”.
– A jelenlegi állapot szerint a megye II/A osztályú indulásnak van nagyobb valószínűsége, mert nem látjuk annak az esélyét, hogy összejön a tizennégyes mezőny a legmagasabb szinten, ami ideálissá tenné a versengést a hozzánk hasonló képességű csapatok számára is – ecsetelte a klub első embere.
Az elnök azt is hozzáfűzte, hogy több játékosukról kell lemondaniuk a következő évben, akiknek a pótlása szintén okoz némi fejtörést. A kapus, Jakab Gábor (20) Gyulára tart, a házi gólkirály, Ökrös Dávid (21) a füzesgyarmati NB III-as együttesnél kezdi meg a felkészülést és ha megfelel, tartósan is ott maradhat. Mellettük két fiatal távozik még: Nagy Dániel a Gyulasport U19-es gárdájában játszik a jövő évben, Molnár Martin pedig a Békéscsaba UFC U19-es alakulatában szerepel.


– A veszteségeink pótlása érdekében hat-nyolc játékossal tárgyalunk, de egyelőre nem egyértelmű, hogy végül kiket tudunk leigazolni, mert vannak akik a magasabb osztályban nem hajlandók játszani, másokat viszont az A-csoport nem vonz – mondta Szabó Zoltán, aki a felkészülés menetéről is beszélt.
A kígyósiak éppen egy hét múlva kezdik el a nyári alapozást. Heti két edzés szerepel a programban, a felnőtt és az ifi keret együtt végzi majd a munkát az ideális létszám érdekében. Hat felkészülési meccs is a programba van iktatva, az elsőt a Sarkad ellen hazai pályán játsszák július 9-én. A csapatot változatlanul ifjabb Szabó Zoltán irányítja, az korosztályos gárdáknál sem, terveznek változást edzők tekintetében, csupán a Bozsik-programhoz tartozó alsóbb évjáratokban lesznek cserék, de az eddigi trénerek személye változatlan marad.

B. M.

A tervezett felkészülési mérkőzések időrendje
Július 9., szombat, 17.00: Szabadkígyósi SZSC–Sarkadi KLE
Július 16., szombat, 17.00: Sarkadi KLE–Szabadkígyósi SZSC
Július 23., szombat, 17.00: Szabadkígyósi SZSC–Elek USE
Július 30., szombat, 17.00: Szabadkígyósi SZSC–Mezőmegyer SE
Augusztus 6., szombat, 17.00: Mezőmegyer SE–Szabadkígyósi SZSC
Augusztus 13., szombat, 11.00: Grosics Akadémia U19–Szabadkígyósi SZSC


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!