
Heti szinten három edzéssel, illetve hétvégi teszteléssel készülnek a bajnokság tavaszi folytatására a Csabacsűdi GYLSE labdarúgói. A Vármegyei II. osztály kilenctagú Északi csoportjában nyolcadik pozíciót elfoglaló zöld-fehérek szeretnének előrelépni és stabilan bennmaradni.
A foglalkozások szép létszámban zajlanak Gombár György irányításával, ami bizakodásra ad okot házon belül. Persze a vezetők is igyekeztek hozzátenni a maguk részét az előrelépéshez, ezért Kondorosról leigazolták Bákai Benjámint, Szigeti Martint és Varga Eriket. A trió az I. osztályú szomszédban kevesebb lehetőséget kapott, Csabacsűdön azonban sokat várnak tőlük. Az átigazolási időszak végéig még bővülhet a keret, mivel a külföldön munkát vállaló Horváth Krisztián, valamint a munkáját a focival összeegyeztetni képtelen Szekeres Zoltán szolgálataira nem számíthatnak a jövőben.
– A céljaink változatlanok maradtak, bízunk benne, hogy az új igazolásaink segítségével sikerül teljesíteni a bennmaradást. Különösen hazai pályán szeretnénk minél több győzelemmel megörvendeztetni lelkes szurkolóinkat, illetve támogatóinkat – nyilatkozta Benka Viktor klubelnök.
A csűdi csapat a Gyomaendrőd ellen játszotta első tesztmeccsét, a folytatásban megmérkőzik még a Csanádapácával, a Kardossal és a Kamuttal.