Döntetlent hozott a tarcsai rangadó

A piros mezes kevermesiek alaposan feladták a leckét az esélyesebb listavezetőnek. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Nincs már hibátlan csapat a megye II/B osztályú labdarúgó-bajnokságban, miután a szombati köröstarcsai rangadón a házigazdák nem bírtak a szintén veretlen Kaszaperrel. Utóbbi gárda a döntetlen ellenére két pozíciót is veszített, helyét az Elek vette át a dobogón.

Kondoroson a házigazdák nem bírtak a lőkösiekkel, de megszakították az eddigi hazai pont nélküli rossz szériát. A vendégek viszont négy mérkőzésen át tartó vereség sorozatot törtek meg a döntetlennel.
Kondorosi TE–Lőkösháza KSK 0–0
Kondoros, 120 néző. Vezette: Nagy Zoltán.
Kondoros: Gritta – Szigeti, Bákai A., Viszkok (Korbely), Tusjak, Bákai B., Buzás (Szebegyinszki R.), Szvitan, Varga E. (Menárik I.), Ancsin (Rafaj), Molnár T. Edző: Jurák György.
Lőkösháza: Lőrinc – Gábor (Ottlakán), Balázs M., Hrobár, Balázs Gy., Lakatos E., Pusztai, Czernó, Dunai, Jegyinák, Kolozsi (Laduver). Játékos-edző: Lakatos Erhard.

Kiegyenlített mérkőzést vívott egymással a két csapat, döntő momentumnak bizonyult a korai battonyai kiállítás. Amíg bírták erővel a látogatók, így is tartották a lépést, a cserékkel frissítő hazaiak azonban az utolsó tíz percben megtörték az ellenállásukat.
Elek USE–Battonyai TK 5–2 (1–1)
Elek, 150 néző. Vezette: Kovács Antal.
Elek: Engelhardt – Dehelán, Gulyás, Gyulai (Kasznár), Sipos, Oszlács, Kása (Dani), Barthalos (Illés), Hotea (Bíró B.), Nagy Á., Puporka R. Edző: Turcsek Zoltán.
Battonya: Erdélyi – Hrabovszki (Mákos), Lenti, Káló, Kovács Z., Nagy Gy., Janovics, Kiss Z., Ivanov (Bíró K.), Molnár R., Liszkai P. (Gál). Játékos-edző: Kovács Zoltán.
Gólszerző: Puporka R. (14.), Barthalos (50., 69., 88.), Dani (80.), ill. Hrabovszki (44. – 11-esből), Kiss Z. (68.). Kiállítva: Nagy Á. (85. ), ill. Kovács Z (33.).

A gyarmatiak kétgólos győzelme nem fedte hűen a mérkőzés összképét. A lelkesen játszó gádorosiak alaposan megnehezítették a rossz felfogásban játszó sárrétiek dolgát, akiknek Fortunára is szükségük volt a három pont otthon tartásáért, mellyel a negyedik helyre léptek előre a tabellán.
Füzesgyarmati SK II–Gádorosi LSE 2–0 (2–0)
Füzesgyarmat, 60 néző. Vezette: Sándor Imre.
Füzesgyarmat: Láposi – Mazán, Molnár Sz. (Polgárdi), Bereczki, Márkus, Vámos A. (Szőke), Vad (Tóth K.), Kovács M. (Hercz), Zs. Nagy, Vígh L., Tóth N. Edző: Fábián Ottó Olivér.
Gádoros: Liziczai – Földesi, Mucsi, Szokolai, Kuli, Máriás, Polyák, Papp, Szijjártó, Kovács T. (Jámborcsik), Fejes. Edző: Bodzás Ádám.
Gólszerző: Vad (25.), Márkus (42.).

A veretlen kaszaperiek felvették a „kesztyűt” a száz százalékos teljesítménnyel álló tarcsaiak ellen. A meccs eleji gólváltás után a házigazdák kezdeményeztek többet, de a gyenge helyzetkihasználásuk miatt csak a második félidő kezdetén tudták megszerezni a vezetést. A vendégek viszont igazolták, hogy nem véletlenül állnak előkelő helyen a tabellán, vesztésre állva sem törtek le, és a meccs hajrájában sikerült kiegyenlíteniük, ezzel pedig mindkét gárda megőrizte veretlenségét.
Köröstarcsai KSK–Kaszaper FC 2–2 (1–1)
Köröstarcsa, 80 néző. Vezette: Barta Tibor.
Köröstarcsa: Kardos – Nyeste V. (Nyeste M.), Puskás (Drenyovszki), Gyebnár, Machó, Szivák, Hajzer, Keresztesi J., Vincze Gy., Hajdú, Mészáros. Játékos-edző: Farkas Gyula.
Kaszaper: Mező – Simon, Fodor (Pónya), Berényi, Jónás, Pecznyik, Csenki (Kasza), Furák (Melis), Hatfaludy, Papp, Nagy T. (Forgó). Edző: Keresztes István.
Gólszerző: Szivák (14.), Keresztesi (53.), ill. Jónás (8. – 11-esből), Pónya (85.).

A kevermesiek igazolták, hogy az utóbbi hetek jó teljesítménye nem kifutott eredmény. Szervezett játékkal nehezítették meg a fittebb házigazdák dolgát, akik a magabiztosnak látszó végeredmény ellenére, némi szerencsével tartották otthon a listavezető pozíció megerősítését jelentő három pontot.
Békési FC–Kevermes SE 3–0 (1–0)
Békés, 90 néző. Vezette: Mezei Máté.
Békés: Takács M. – Kis J., Csikós (Mohácsi), Minya, Székely, Kardos (Antal), Római (Fekete), Balázs (Benedek), Kovács L., Laukó, Mracskó. Edző: Fekete Mihály.
Kevermes: Csicsely – Kukla L., Orosz, Szabó T. (Vasadi), Prókai (Kovács J.), Rung, Pain, Lakatos (Plástyik), Puporka E., Barna, Kukla D. Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Csikós (41.), Laukó (59.), Benedek (78.).

A csorvásiak bő negyedóra alatt kétszer is bevették a látogatók kapuját, a feljavuló kétegyháziak azonban nem ismertek lehetetlent. Két alkalommal is visszajöttek a meccsbe, de a nagy kedvvel játszó Gyevi-Nagy Balászsal nem boldogultak, aki a hajrában saját harmadik találatával lezárta a meccs érdemi részét.
Csorvási SK–Kétegyházi SE 4–2 (2–1)
Csorvás, 50 néző. Vezette: Nagy Gábor.
Csorvás: Hrncsjár – Gerda V., Varga A., Simon, Varga G., Koszna (Szatmári I.), Király (Csicsely), Csábi (Ruszin), Gerda T., Könyves (Plesovszki), Gyevi-Nagy. Edző: Zsiga Róbert.
Kétegyháza: Szucsán – Kukla Á., Grósz, Fettik, Jova, Serfőző (Darócz), Dohányos, Bácsi, Farkas F., Kukla S., Nagy D. Edző: Szegedi Ferenc.
Gólszerző: Csábi (4.), Gyevi-Nagy (16., 52. – 11-esből, 80.), ill. Grósz (45.), Darócz (62.).

A Körösladány igazolta, hogy a gyengébb kezdés ellenére nem kicsúszott eredmény volt a listavezető elleni előző heti döntetlen. Végig nyílt meccsre késztette a jó erőkből álló házigazdákat, akiknek a vendégek korai találatát követően futniuk kellett az eredmény után. Azonban ezen a napon nem volt meg bennük az a tűz, amire a fordításhoz elengedhetetlenül szükségük lett volna, a vendégek végjátékban született újabb gólja pedig végleg lezárta a találkozót.
Újkígyós FC–Körösladány MSK II 0–2 (0–1)
Újkígyós, 40 néző. Vezette: Kis Pál.
Újkígyós: Varró – Gazsó, Balogh Á. (Zatykó, Szabó M.), Burkus (Tóth M.), Oláh T. (Faragó), Sas, Prókai, Csiernyik M., Csiernyik A., Werner, Farkas F. Játékos-edző: Tóth Zoltán.
Körösladány: Kardos – Egeresi, Kozák, Somogyi, Kántor M., Almási M. (Tóth J.), Boros (Szántó B.), Szabó M., Szuroka, Papp Zs. (Havran), Pályi (Szabó L., Szentpéteri). Edző: Keresztesi János.
Gólszerző: Kántor M. (7.), Almási M. (85.).

További eredmények, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!