Edző kapta a leghosszabb eltiltást

Edző kapta a leghosszabb eltiltást az MLSZ területi igazgatóság fegyelmi bizottsága (FEB) keddi ülésén. A grémium emellett további három piros lappal kiállított játékosra szabott ki játékmegvonást, illetve négy egyesületre pénzbüntetést.

Mint az az igazgatóság által kiadott heti értesítőből kiderült, a Sarkadi Kinizsi szakvezetőjének, Balogh Csabának három bajnoki mérkőzésen kell elkerülnie csapata öltözőjét és kispadját, amiért a hétvégi vésztői bajnoki meggyűlt a baja a sporival és ennek hangot is adott.
A FEB színes lapok halmozásáért a Bucsa SE-t és a Sarkadi KLE-t egyaránt 10 000, a Dobozi SE-t 12 500, míg a Sarkadkeresztúri SE-t 15 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta.
A játékosok esetében Lévai Zoltánnak (Békéscsabai MÁV 2, Husvéth Zsoltnak (Mezőkovácsháza) és Kiss Attilának (Jamina SE U19) 1-1 soron következő bajnoki mérkőzést kell kihagynia, miként a sárga lap duplázása miatt a Fegyelmi Szabályzat 9. § c. 3. pontja alapján határozat hozatala nélkül tiltott Tóth István Henriknek (Vésztő), Ugró Krisztiánnak (Nagyszénás SE), valamint Huszárik Roland Dávidnak (Medgyesegyháza).