Élre állt a Magyarbánhegyes

Pap Zsolt egymaga négyszer vette be a sámsoniak kapuját. Fotó: Kuti István

A megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság élcsapatai közül a Kamut és a Sarkadkeresztúr is pontokat hullajtott a hétvégi 9. forduló keretében, és mivel a listavezető megyeriek mérkőzése elmaradt, immár a magyarbánhegyesiek vezetik a tabellát. Íme a hétvégi összefoglaló.

A szombat délelőtti medgyesi találkozóra a hazaiak pörögtek fel jobban. Remekül játszottak és amikor a második félidőben sikerült megszerezniük a második találatukat, levegőben lógott a meglepetés. A kamutiak azonban váltani tudtak, rövid időn belül egyenlítettek és a győztes gólért harcoltak, ezt azonban sikerült meggátolniuk a fáradó medgyesieknek, így maradt a pontosztozkodás.
Medgyesegyháza SE–Kamuti SK 2–2 (1–0)
Medgyesegyháza, 35 néző. Vezette: Benyovszki Zoltán.
Gólszerző: Megyeri (18.), Hojcska (58.), ill. Krizsán (61.), Knapp (64.).

A keresztúriak esélyeshez méltóan kezdettől dominálták a mérkőzést, de a kialakított helyzeteiket nem tudták gólokra váltani, emiatt be kellett érniük az egyik ponttal. A vendégek tartalékosan léptek pályára, mégis volt annyi tartásuk, hogy nem estek össze a hazai vezető gól után, így értékes ponttal térhettek haza.
Sarkadkeresztúri SE–Gerlai SE 1–1 (0–0)
Sarkadkeresztúr, 60 néző. Vezette: Bálint Rebeka.
Gólszerző: Molnár M. (63.), ill. Gyebnár (70. – 11-esből).

A rutinos Pap Zsolt vezette vésztőiek jó játékkal és szép gólokkal örvendeztették meg közönségüket. A sámsoniak elkerülhető találatokat kaptak, morálisan sem igazán voltak topon.
Vésztői SK–Békéssámsoni SK 6–0 (3–0)
Vésztő, 100 néző. Vezette: Los Raul Csaba.
Gólszerző: Pap Zs. (1., 41., 49., 75.), Tóth K. (40.), Gurmai (53.).

A mérkőzés háromnegyed részében kiegyenlített küzdelem folyt a két gárda között, azután a hazaiak látványosan elfogytak fizikálisan, a Bucsa pedig Oláh József négy perc alatt összehozott mesterhármasával, magabiztos győzelmet arattak.
Kötegyáni FC–Bucsa SE 0–4 (0–0)
Kötegyán, 40 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Gólszerző: Oláh J. (70., 72., 74.), Tasi T. (81.).

A telekiek korai találatára a szünetig hárommal válaszoltak a házigazdák, ami kellő magabiztosságot adott számukra, így a folytatásban már csak a különbség maradt nyitott, a vendégek ráadásul a kedvüket is elveszítették.
Csárdaszállási SZSK–Telekgerendási LSC 6–2 (3–1)
Csárdaszállás, 20 néző. Vezette: Fűri Imre.
Gólszerző: Kovács Z. (22., 54.), Bányai (30., 41., 47.), Kiss F. (69.), ill. Hrabovszki (7., 80.).

A földváriak a szervezettségükkel alaposan megnehezítették az esélyesebb hazaiak dolgát. A kiállítást követően tíz emberrel sem játszottak alárendelt szerepet, bár ekkor már nem volt kértséges a bánhegyesiek győzelme.
Magyarbánhegyesi FC–Pusztaföldvári SZSC 3–1 (1–0)
Magyarbánhegyes, 110 néző. Vezette: Tóth Imre.
Gólszerző: Kormányos Kristóf (36. – 11-esből), Hegedűs (61. – 11-esből), ifj. Kintner (88.), ill. Zámbó (56 – öngól). Kiállítva: Molnár G. (35.).
A Mezőmegyer SE II–Végegyházi SE II mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem tudott kiállni.

Korábbi eredmények, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!