Éppen időben fordított az Orosháza

A dévaványai Papp Zsolt vív légi párbajt a határvárosiakkal. Fotó: Erdős Csaba

A vármegyei labdarúgás legfelsőbb szintjén félidejéhez érkeztek a rájátszás küzdelmei. A felsőházban csupán egyetlen találkozót rendeztek, mivel a Szarvas vasárnap fogadja a listavezető Előre II. gárdáját. Az éllovas legkitartóbb üldözőjének számító orosháziak meglehetősen „kicentizték” a kondorosi fellépésüket, de végül elérték a céljukat.

Az Előre II. öt pontnyi előnyéből hármat eltüntetett az OMTK, amely nyolcvan percen át hátrányban volt. A hajrára azonban összejöttek a dolgaik, és a ráadásban egy szabadrúgásból megszerezték a győzelmet. A középházban szeghalmi döntetlenjéével máris bebiztosította ötödik helyét a Jamina, a szomszéd városban viszont a házigazda Gyarmatnak kétgólos előny sem volt elég a pontszerzéshez.

Felsőház (1–4. helyért)
Kondorosi TE–Orosházi MTK-ULE 1–2 (1–0)
Vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Kondoros, 230 néző. Vezette: Barta Tibor.
Kondoros: Gritta – Mile, Csicsely, Rafaj R., Vízkeleti, Paluska, Rafaj M., Bány (Szász Albert), Mladonyiczki, Czvalinga Á. (Fejér), Czvalinga M. (Takács M.). Edző: Janis János.
Orosháza: Salka – Szabó V., Harangozó (Kasuba), Janicsek, Fehér (Valach), Miszlai (Halász), Isaszegi M. (Dobi), Ondrejó, Darida, Márk, Bónus. Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Gólszerző: Czvalinga M. (17.), ill. Bónus (81.), Halász (91.). Kiállítva: Janicsek (71. – utolsó emberként szabálytalankodott).
Janis János: – Elég szépen összeraktuk magunkat, hosszú időn keresztül tudtunk vezetni, de sajnos elfáradtunk a végére, pedig a látottak alapján ebben a meccsben sokkal több volt. Gratulálok az Orosházának, amely végig küzdött, viszont egy-egynél nekünk volt ziccerünk, amit ha értékesítünk, másként alakulhatott volna. Jó játékvezetés.
Bodzás Ádám: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz! A Kondoros ismét bizonyította, hogy nem véletlenül jutott be a legjobb négy közé. A győzelmet jobb erőnlétünknek és annak köszönhetjük, hogy csapatként, egységben küzdöttünk a sikerért. További sok sikert kívánok a hazaiaknak, és ezúton is köszönjük, hogy rugalmasan hozzájárultak az időpont módosításához!

Jankovics László

A Szarvasi FC–Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzést vasárnap 17 órától rendezik.

Középház (5–8. helyért)
Dévaványai SE–Mezőhegyesi SE 4–3 (1–0)
Dévaványa, 100 néző. Vezette: Bálint Attila.
Dévaványa: Dobozi – Papp D. (Csordás), Szántó, Katona (Erdős), Marton, Szabó E., Papp Zs. (Kun), Kéki, Polasek, Somogyi M., Papp V. Edző: Bereczki Árpád.
Mezőhegyes: Varga P. – Balogh D., Mátó, Bóna L., Kovács A., Zsilák, Lugasi M., Szabó Zs., Halász (Rotár), Czene P., Pálhidai (Patyi). Edző: Rotár Péter.
Gólszerző: Papp D. (39.), Papp V. (52.), Szántó (71.), Kun (72.), ill. Lugasi M. (57. –  11-esből), Zsilák (90.), Rotár (92.).
Bereczki Árpád: – Megérdemeltük a győzelmet, bár a lehetőségek alapján sokkal magabiztosabb is lehetett volna. Gratulálok csapatomnak!
Rotár Péter: – Alacsony színvonalú mérkőzés volt, gratulálok a hazai csapat győzelméhez. Megyünk tovább becsülettel.

Papp Sándor

Szeghalmi FC–Jamina SE 1–1 (1–0)
Szeghalom, 80 néző. Vezette: Kató Benedek.
Szeghalom: Oláh Z. – Oláh A., Bakk, Vágási, Hajdú, Kiss T. (Kardos F.), Polonio-Guerreiro, Borúzs P. (Kasza), Gedó, Zsilák, Mészáros. Edző: Oláh Ferenc.
Jamina: Dolezsán – Horváth M., Leszkó, Bozsó (Lipták-Pikó), Kardos T., Farkas, Kurta (Sebők), Szaszák, Jánovszki, Mazán (Bereczki), Palik. Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Mészáros (13.), ill. Bozsó (58.).
Oláh Ferenc: – Mindkét csapat taktikailag felkészült a másikból, mi próbáltuk jobban ráerőltetni az akaratunkat az ellenfélre, többnyire sikerült, de volt időszak, amikor az ellenfél irányította a játékot. A nagyobb helyzetek előttünk adódtak, ezért van hiányérzetem az eredmény miatt, szerintem kicsit közelebb álltunk a győzelemhez. A srácok most mindent beletettek a találkozóba. Gratulálok a Jaminának az ötödik helyezéshez!
Mazán Zoltán: – Az álmos kezdésünk miatt adtunk előnyt az ellenfelünknek, de a kapott felébresztett bennünket. A második félidő már egyértelműen a miénk volt, összejött az egyenlítés is. Próbáltunk dominálni, de ebben benne volt az önveszély is, az összkép alapján reális döntetlen született.

Kiss Lajos

Alsóház (9–12. helyért)
Füzesgyarmati SK–Gyomaendrődi FC 2–3 (1–0)
Füzesgyarmat, 60 néző. Vezette: ifj. Medovarszki János.
Füzesgyarmat: Fildan – Jámbor, Kis Sz., Béres, Szilágyi, Sas (Szőke), Lukács Zs., Komáromi R., Kiss B. (Laith), Juhász, Pákozdi. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Soczó Cs. (Egri), Valach (Munkácsi), Forgács, Szabó P., Lénárt (Bokor), Hunya, Kasik, Kovács A., Soczó Sz., Szilágyi (Nagy Á.). Edző: Karászi László.
Gólszerző: Komáromi R. (39.), Juhász (53.), ill. Forgács (57.), Soczó Sz. (65.), Szabó P. (75.).
Boros Tibor: – Reális eredmény született, játékban és akarásban egymást múlták alul a játékosaink. Pillanatig sem volt kérdés, hogy ki érdemel ma győzelmet. Remélem nem csak én szégyellem magam!
Karászi László: – Különböző okok miatt féltucat játékost, illetve négy stabil kezdőt kellett nélkülöznöm, így harcoltuk ki a győzelmet, nem is érdemtelenül. Az első félidőben még hadilábon álltunk a helyzetkihasználással, a másodikban viszont már gólokban is megmutatkozott a fölényünk. A fiúk feladták nekem a leckét a jövő heti összeállítást illetően. Jó játékvezetés.

Tar Attila

Békési FC–Nagyszénás SE 1–1 (0–1)
Békés, 150 néző. Vezette: Bakos József.
Békés: Takács M. – Medve, Nagy J., Tóth N., Laukó (Kovács I.), Csikós (Reszelő J.), Rózsavölgyi, Római J. (Szabó D.), Urbán, Mihalik (Csaplár), Balázs. Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Nagyszénás: Valuk – Maczik, Dajka, Nagy M., Balázs, Kovács L. (Tari), Varga Zs. (Koncz), Libor, Kukovecz, Varga T., Kálmán (Somogyvári). Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Csaplár (62.), ill. Varga Zs. (6.). Kiállítva: Rózsavölgyi (69. – második sárga lap).
Szarvas András: – A csapat jól állt a mérkőzéshez, végig irányítottuk a találkozót és a helyzeteink alapján győzelmet érdemeltünk volna. Sajnos ma még a kapufa sem velünk volt…
Tasi Róbert: – Az előjeleket látva nehéz mérkőzésre számítottam, ami be is igazolódott. Több fiatal játékossal a keretben sikerült pontot szereznünk, a hozzáállásnak és az akarásnak köszönhetően. Mindkét oldalra eldőlhetett volna a mérkőzés, ezért is gondolom úgy, hogy igazságos döntetlen született, jó játékvezetés mellett.

Dobi Anikó

Eredmények, sorsolás, tabella: