Erős középcsapat maradna az Okány

Az okányiak a Sarkad elleni két mérkőzés eredményeit viszik magukkal a rájátszásba, amit egy ponttal kezdhetnek. Fotó: Majoros Melinda

Egyelőre nem a számszerűsíthető eredmények vezérlik a Vármegyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban érdekelt kis-sárréti együttest. Az okányi gárda az Északi csoportban ötödik helyen zárta az alapszakaszt, a rájátszást ennek megfelelően a középházban töltheti. A 9–14. pozíciókért csatározhat, itt is stabil középszerepre hajt majd.

Az okányi fiúk két 2–1-es győzelemmel hangolódtak a play offra, ami azért is biztató, mert a csapatot felkészítő Varju Richárd megfiatalodott, javarészt helyiekből álló állománnyal dolgozik
– Az elmúlt két és fél év tapasztalatait leszűrve, el kellett engednünk azt a folyamatos, egészségtelen bizonyítási vágyat, ami dúlt bennünk. Be kellett látnunk, hogy a javarészt tapasztalatlan, a felnőtt futballba éppen csak belekóstoló ifjoncokkal és a közel egy évtizedig pályán kívül lévő visszatérőkkel nem lehet gyors és látványos produktumot letenni az asztalra. Ennek felelnek meg az elért eredményeink is. Szervezett és versenyeztetett utánpótlás nélkül próbáljuk beépíteni csapatunkba a korban oda érőket, és bízunk abban, hogy idővel a siker is eljön majd – fogalmazott a tréner, aki a munkahelyi elfoglaltsága miatt Kincses Róberttel közösen koordinálja a gárdát.
Az egyesületnél alelnökként is ténykedő szakember szerint a tavaszi cél az lesz, hogy helytálljanak a középső szegmensben.
– A keretünk összlétszáma ideális, majd harminc játékos tartozik a csapathoz, de a sokrétű munkahelyi és iskolai elfoglaltságok miatt ez abszolút nem probléma, ugyanis minden hétvégén nyolc-tíz fix hiányzóval kell számolnunk. Újabb négy fiatal csatlakozott hozzánk, hárman közülük éppen csak betöltötték a tizenhatodik életévüket. Ők olyan leálló játékosok helyét vették át, akikkel igazából már az ősszel sem számolhattunk saját döntésük okán. Az egyetlen távozónk az ifjú Varga László volt, aki átgazolási díjért távozott Sarkadkeresztúrra, ahol magasabb szinten tud kibontakozni – mondta el Varju Richárd.
Az okányiak március 22-én hazai környezetben kezdik a rájátszást, amikor is a Mezőkovácsházát fogadják.