Esély(l)es: az első hazai rangadóját vívja a Megyer

Az elekiekre nem várnak könnyű percek Méhkeréken. Fotó: Nagy Marcell

Rangadó sem hiányzik a megye II/B csoportos labdarúgó-bajnokság 6. fordulójából. A nap kiemelt meccsét Mezőmegyeren játsszák, ahol az újonc Végegyháza bizonyíthatja, hogy az eddigi remek szereplése nem a véletlen műve. Szombaton hét összecsapást rendeznek, vasárnap pedig Méhkeréken zárul a kör. Íme a részletes programra és a megszokott kommentárunk.

6. forduló. Szeptember 26., szombat, 16.00:
Csorvási SK–Battonyai TK
Vezeti: Korbely Péter Szabolcs.
A csorvásiak összességében jól teljesítettek a szezon első harmadában, ugyanakkor megmaradt a tavalyi „szeszélyből” is. Talán ez lehet a határvárosiak reménye, akik remek kezdés után alaposan visszaestek, és mintha már önbizalomhiány is fellépne csapatukban.
OMTK-Rákóczi–Kardos KSK
Vezeti: Kis Pál.
Nyilvánvalóan nem azonos célokért küzd a két gárda idén sem, ennek ellenére, amikor a kardosiaknak sikerült összeállniuk, rendre szoros mérkőzéseket produkáltak. A Rákóczinak sikerült feledtetnie a halványabb kezdést és tovább közelíthet a mezőny első harmadához, amennyiben érvényre juttatja a papírformát.
Kaszaper FC–Gádorosi LSE
Vezeti: Krajcsovicz Zsolt.
A gádorosiaknak házon kívül még nincs pontjuk, most ezen az állapoton szeretnének változtatni. A kaszaperiek zsinórban négy meccset vívtak meg sikerélmény nélkül, időszerű lenne tehát megszakítaniuk ezt a rossz sorozatot, azzal egyébként a középmezőny végéhez is felzárkózhatnának.
Szomszédvárak
Medgyesbodzás SE–Újkígyós FC
Vezeti: Fűri Imre.
A bodzásiak nyári erősítései máris kamatoznak, hiszen máris vezetik a mezőnyt. Más csapatok mellett Újkígyósról több játékost is átcsábítottak soraikba, akik számára bizonyosan felértékelődik ez a 90 perc. Az eleki döntetlen azt sejteti, hogy a teljesen átalakult vendégcsapat kezd összeállni, de a mostani pontszerzése ezzel együtt bravúr kategóriába tartozna.


Szomszédvárak
Köröstarcsai KSK–Békési FC
Vezeti: Rubás Zoltán.
Figyelemre méltóan szerepel a tarcsai együttes, pedig meglehetősen mélyről indult a bajnokság kezdetén. Ettől függetlenül nem veheti félvállról egyetlen ellenfelét sem, mert az könnyen visszaüthet. A békésiek a nyári alapozás hiányát nyögik, de hétről-hétre erősödnek, az egyéni képességekkel pedig eddig sem volt problémájuk.
Szomszédvárak
Kevermes SE–Lőkösháza KSK
Vezeti: Zahorán János.
A két telekszomszéd rendre nagy figyelmet szentel az egymás elleni derbiknek. Biztosra vehető, hogy most is odateszik magukat a játékosok, de hogy ki jön ki belőle jobban, arra nehéz lenne egyértelmű választ adni, ráadásul többnyire nem is a favorit nyer.
A hét rangadója
Mezőmegyer SE–Végegyházi SE
Vezeti: Kiss Tibor.
A dobogós pozíciót elfoglaló csapatok annyiban nem hasonlítanak egymásra, hogy a vendégeknek már becsúszott egy vereség, szemben a hazaiak makulátlan mérlegével. Egyébként a megyerieknél és a látogatóknál is akadnak olyan játékosok, akik saját kvalitásaikkal képesek eldönteni mérkőzéseket. Mindkét tréner a támadófocit preferálja, amivel leginkább a közönség járhat jó.
Szeptember 27., vasárnap, 16.00:
Méhkeréki SE–Eleki USE
Vezeti: Barta Tibor.
Az újoncok párbajára három pont fórral érkeznek az elekiek, akiknek a tavalyi őszi vizitje nem igazán sikerült, hiszen nyolc gólt kaptak. Azóta olyannyira eltüntették a különbséget, hogy most is pontért, pontokért érkeznek. A hazaiak persze szeretnék folytatni a felzárkózást az élmezőnyhöz, ehhez viszont nem lenne szabad hibázniuk.