Esély(l)es: az évadnyitót pótolják

A jó formának örvendő kötegyániak újabb siker esetén felzárkózhatnak a mezőny első feléhez. Fotó: Kuti István

A megye III. osztályú labdarúgó-bajnokságban szünet lesz a vasárnapi nemzeti ünnep miatt, szombaton azonban két találkozót is pótolnak, melyet az érintettek még az első játéknapról toltak célzottan erre az időpontra. Kamuton és Gerlán pattog majd a labda 14.30 órától.

Megye III. osztály, 1. forduló. Október 22., vasárnap
14.30: Kamuti SK–Zsadányi KSE
Vezeti: Pusztai Zoltán.
A bajnokság eddigi menete alapján azonos „súlycsoportba” tartozó együttesek találkoznak, így a 90 perc is háromesélyes kimenetelű. Azért is lenne bármelyik oldalt a másik fölé helyezni, mert mindkét csapat bakizott már. A bihariak eddig csak idegenben, a kamutiakkal megesett már odahaza is.
14.30: Gerlai SE–Kötegyáni FC
Vezeti: Fűri Imre.
A zsadányi fellépésükből ítélkezve úgy tűnik, hogy a gerlaiak a két héttel korábbi, Sámson elleni alsóházi derbin „kilőtték magukból a gólokat”. Hazai pályán nyilván masszívabb teljesítményre lesznek képesek az új fiúkkal kiegészülve, amire szükségük is lesz, hiszen a határ menti vendégeik kiváló formába lendültek, és sikerük esetén akár a mezőny első feléhez is „csapódhatnak”.


A góllövőlista élcsoportja
15 gólos: Tasi Tibor (Bucsa).
14 gólos: Lázók Attila (Bucsa).
9 gólos: Kopács Zsolt (Sarkadkeresztúr).
8 gólos: Czinege Csaba (Bucsa).
7 gólos: Bozsányi II Tibor (Kötegyán), Hrabovszki János (Telekgerendás), Multyán Csaba (Végegyháza II), Radics József (Kamut).
6 gólos: Krizsán Pál (Kamut), Sáss Ádám (Sarkadkeresztúr).
5 gólos: Csontos Zoltán Márk (Mezőmegyer II), Fazekas József Richárd (Vésztő), Korbely János József (Kardos), Szilágyi Zoltán (Zsadány), Tóth Imre Ferenc (Zsadány).
4 gólos: Bakó Albert (Zsadány), Barta Bence (Zsadány), Krucsó Martin Mihály (Okány), Máté Martin (Kamut), Szabó Milán (Sarkadkeresztúr), Szatmári András Dominik (Kardos), Széplaki Dávid (Sarkadkeresztúr), Vasadi Sándor (Kötegyán).

Eredmények, sorsolás, tabella:


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!