Esély(l)es: Eleken az első hely a tét

A gyarmatiak korrigálnák a Békésen elszenvedett előző heti fiaskót. Fotó: Daru Andrea

A megye I. osztályhoz hasonlóan, a megyei labdarúgás harmadik vonalában is csúcsrangadót rendeznek a hétvégi játéknapon. A 15. forduló programja keretében a listavezető Békés a mögötte egyetlen pont elmaradással álló Elek vendége lesz. A riválisok csatáját kihasználva, a dobogó harmadik fokán elszigetelve álló gyarmatiak faraghatnak valamennyit a velük szemben meglévő tekintélyes hátrányukból.

Megye II/B osztály, 15. forduló. Március 12., szombat, 14.30
10.30: Battonyai TK–Újkígyós FC
Vezeti: Gyebrovszki György.
Az elmúlt héten az árnyékos és napos oldalát egyaránt megmutatta a határvárosi csapat, amely ellentétes félidőket produkálva fordított a lőkösiek ellen. Tekintettel arra, hogy a magabiztosan rajtoló Kígyós rendkívül masszív gárdát alkot, most a legjobbjára lesz szükség a pontszerzés érdekében.
Gádorosi LSE–Lőkösháza KSK
Vezeti: Rubás Zoltán.
A tavaszi nyitány mindkét csapatnál balszerencsésen alakult, hiszen hiába vezettek házon kívül két góllal a félidőben, a végén így is pont nélkül maradtak. Pillanatnyilag a kieső helyen tanyázó lőkösiek vannak szorultabb helyzetben, de ha sikerül meglepniük a házigazdákat, azzal tömöríthetik a mezőny alsó harmadát és felzárkózhatnak a házigazdákhoz, ellenkező esetben tovább sodródhatnak a tabella biztonságos zónájától.
Kaszaper FC–Kétegyházi SE
Vezeti: Krisán János.
A két gárda rajtját figyelve lehet benne valami, hogy az új évad mindig egy „új bajnokság” kezdetét is jelenti. Az elkelő helyen telelő kaszaperiek nem boldogultak a kevermesi támadókkal, a sereghajtó kétegyháziak viszont nagy „feltámadást” produkáltak otthonukban, s ha ebből sikerült erőt meríteniük, akár meglepetést is okozhatnak.
A hét rangadója
Elek USE–Békési FC
Vezeti: Bakos József.
A házigazdákat csak győzelem repítheti a tabella tetejére, minden más eredmény a békésiek malmára hajtja a vizet. Az elekiek nehézkes győzelemmel startoltak Csorváson, de ha a két csapat nyári döntetlenjéhez viszonyítunk, máris eredményesebbek. A látogatók rangadóból rangadóba tartanak. A gyarmatiakat sikerült megadásra késztetniük, most viszont az osztály leghatékonyabb támadóduóját kell megfékezniük, hogy az élen maradhassanak.
Szomszédvárak
Kondorosi TE–Csorvási SK
Vezeti: Rakonczás Zsolt.
Elenyésző a különbség a két szomszédvár között, egyik csapat sem érezheti magát biztonságban a tabella második felében. A sikeresebb fél átmenetileg fellélegezhet, a vesztes „ázsiója” viszont tovább csökkenhet. Az erőviszonyok alapján hozzávetőleg ötven-ötven százaléknyi esély mutatkozik mindkét oldal győzelmére.


Köröstarcsai KSK–Kevermes SE
Vezeti: Tóth Imre.
Remek mérkőzést sejtet a két élmezőnybe vágyó együttes csatája. A tarcsaiak masszív hátsó alakzattal rendelkeznek, amire nagy szükségük is lesz a gólérzékeny kevermesi támadókkal szemben. Amennyiben képesek feltartóztatni őket, elnyerhetik a jutalmukat, máskülönben tovább folytatódik a határ mentiek győzelmi szériája.
Szomszédvárak
Füzesgyarmati SK II–Körösladány MSK II
Vezeti: Nagy Gábor.
A gyarmatiak minimális békési veresége arra utal, hogy tavasszal sem szívesen adnák alább a dobogónál. A ladányiak megosztoztak a pontokon a szomszédvárral, ennyivel gyaníthatóan az újabb sárréti derbin is kiegyeznének.

Eredmények, sorsolás, tabella:

A góllövőlista élcsoportja
23 gólos: Barthalos Dávid (Elek).
21 gólos: Kukla Dávid (Kevermes).
15 gólos: Puporka Róbert Elemér (Elek).
13 gólos: Puporka Elemér (Kevermes).
12 gólos: Reszelő József (Békés).
11 gólos: Bereczki Bence (Füzesgyarmat II).
10 gólos: Gyevi-Nagy Balázs (Csorvás), Szivák László (Köröstarcsa).
9 gólos: Gyebnár István (Köröstarcsa).
8 gólos: Csiernyik Mihály (Újkígyós), Hajdú Bence (Köröstarcsa), Jónás Zoltán (Kaszaper), Kovács Zoltán (Battonya), Pecznyik Lajos Gábor (Kaszaper).
7 gólos: Csiernyik Attila (Újkígyós).
6 gólos: Burkus Róbert (Újkígyós), Fodor József (Kaszaper), Gazsó József Gergő (Újkígyós).
5 gólos: Benedek Mihály (Békés), Hrabovszki Pál Krisztián (Battonya), Laukó Viktor Albert (Békés), Liszkai László (Battonya), Mucsi Dániel (Gádoros), Papp Máté (Gádoros), Papp Zsolt (Körösladány II).


error: Content is protected !!