Esély(l)es: előünnepi focikínálat

Az elekiek (kékben) és az orosháziak is hazai pályán kezdenek, de már nem azonos osztályban harcol a két csapat. Fotó: Bohus Krisztián

A háromnapos ünnepi hétvégét megelőzően, már csütörtökön délután elkezdődik a megyei fociprogram. A megye-hármat leszámítva valamennyi osztályból jut mérkőzés erre a napra. Szokásunktól eltérően, ezúttal összefésülve mutatjuk a párharcokat és a hozzájuk rendelt kommentárunkat.

Augusztus 19., csütörtök
Megye I. osztály, 2. forduló
17.30: Jamina SE–Gyulai TFC
Vezeti: Barta Norbert István.
A két gárda hasonló felállásban mérte össze tudását a Magyar Kupában. Akkor magabiztos gyulai sikerrel zárult a Bessenyei utcai csata, amiből ha okultak a hazaiak, nem esnek még egyszer ugyanabba a „kelepcébe”. A bajnoki rajt egyébként már az erzsébethelyiek számára alakult jobban az orosházi döntetlennel. A gyulaiak hazai pályán hamar jelentős hátrányba kerültek, ami mintha béklyót kötött volna a fiatal csapatukra, a rutinos okányiak így mindhárom pontot elvitték tőlük.

Megye II/A osztály, 1. forduló
19.00: Orosházi MTK-Rákóczi–Békéscsabai MÁV SE
Vezeti: Kovács Antal.
Tavasszal még két osztálynyi különbség választotta el a két gárdát. A legfőbb kérdés az, hogy ebből mennyit sikerül majd eltüntetniük a jelentősen megfiatalodó orosháziaknak, a megye I. osztályban is masszívan teljesítő vasutasok kerete ugyanis gyakorlatilag érintetlen maradt.

Megye II. osztály B-csoport, 1. forduló
17.30: Kondorosi TE–Újkígyós FC
Vezeti: Láza András.
Mindkét együttes számára remek erőfelmérő lehet az idénynyitó találkozó. A hazaiak mellett szól az összeszokottság, és az újoncok lendületessége, a kígyósiak ázsiója ugyanakkor jelentősen megemelkedett a szomszédvárból érkezett rutinos játékosokkal.
17.30: Elek USE–Csorvási SK
Vezeti: Telek András.
A találkozót a csorvásiak kéréséhez igazodva hozták két nappal előre. A házigazdák soraiban jelentősebb volt a mozgás, a vendégek inkább az állandóság hívei maradtak. A tavaszi formákat figyelembe véve a határvárosiak várhatják kedvezőbb előjelekkel az idény rajtját, a Csorvás azonban van olyan rutinos együttes, amely mindenhol képes lehet bravúrra.

error: Content is protected !!