Esély(l)es: fiesztára várják a szurkolókat Végegyházán

A ványaiak és a komlósiak számára is jól jön majd a nyári pihenő. Fotó: Erdős Csaba

A megye II/A osztályú labdarúgó-bajnokság szombati évzáró fordulójában már csak a másik kieső csapat kiléte vár tisztázásra. A három érdekelt közül a legszorultabb helyzetben lévő Kunágota számára jut a legtesthezállóbb feladat, az Apáca dobogós ellenfelet fogad, a Komlóst pedig bajnoki fiesztára várják.

Megye II/A osztály, 26. forduló. Június 4., szombat, 17.00
16.00: Dévaványai SE–Mezőkovácsházi TE

Vezeti: Hajdú Dávid.
Egyik csapat éve sem úgy sikerült, ahogyan arra a játékosállománya feljogosította volna. Házon belül mindkét oldalon voltak sajátos gondok, amelyek hátráltatták az eredményes szereplést, így az évzáró már csak kozmetikázhatja a csalódottságot. A hazaiak korábban „ledekkoltak” a tizedik helyen, a hetedik vendégek két pozíciót javíthatnak, ha minden az elképeléseik szerint alakul.
Szomszédvár
Mezőmegyer SE–Dobozi SE
Vezeti: Láza András.
A megyeriek ezüstéremmel ünnepelhetik az egyesület történelmének legszebb évét. Az őszi példa azt mutatja, hogy a sikeres évzáró érdekében komolyan kell venniük a doboziakat, még ha azok mintha ki is engedtek volna a szezon finisére.
Csanádapácai EFC–Mezőhegyesi SE
Vezeti: Gyuga Zsolt.
Az apácaiak pillanatnyilag egy ponttal előzik meg, a már kieső helyen álló Kunágotát. Mivel a mezőhegyesiek igen komoly ellenfélnek ígérkeznek, ezért némi szerencsére, illetve szentandrási segédletre is szükségük lenne, hogy ez az állapot így maradjon a meccs végén.
Medgyesbodzás SE–Békéscsabai MÁV SE
Vezeti: Telek András.
A negyedik helyen záró bodzásiak számára jó előjel lehet, hogy a három dobogós riválist leszámítva, veretlenül tudták le a mezőny többi tagját. A vasutasok képességek tekintetében és a tabella tanúsága alapján is közel járnak a házigazdákhoz, ami mindenképpen érdekessé teszi a párharcot.


Orosházi MTK-Rákóczi–Mezőberényi LE
Vezeti: László István Sándor.
Az orosháziak a szép búcsú reményében lépnek majd pályára, a dolgukat némileg megkönnyítheti, hogy az első csapatuk számára véget ért az év, és nem kell megosztaniuk a rendelkezésre álló humánerőforrást. A berényiek számukra kedvező eredmények születése esetén még beférhetnek a mezőny első felébe, de nem biztos, hogy ennek tulajdonítanak különösebb jelentőséget.
Kunágotai TE–Békésszentandrási HMSE
Vezeti: Zahorán János.
A kunágotai együttes szeretné alanyi jogon kiharcolni a bennmaradást, ám ennek érdekében mindenképpen le kell győznie a Hunyadit, illetve a közvetlen riválisai valamelyikének nyeretlenül kell zárnia. A szentandrásiakat az ötödik helyezésük megtartása vezérelheti, ami vélhetően szintén csak három ponttal lehetséges.
Szomszédvár
Végegyházi SE–Tótkomlósi TC
Vezeti: Fekete Zoltán.
A bajnokcsapat méltó keretek között szeretné megünnepelni az aranyérmet, ezért ingyenes lesz a belépés a végegyházi mérkőzésen, sőt az egyesület még egy pofa sörre is vendégül látja a szurkolókat. A vendégek számára elvileg még téttel bír a találkozó a bennmaradás biztosítása miatt, bár a zuhanyhíradó szerint jövőre önszántukból is csak a B-csoportot választják.

A góllövőlista élcsoportja
28 gólos:
Balogh Milán (Mezőmegyer), Tanner Gergő (Végegyháza).
26 gólos: Bozsó Milán (Végegyháza).
20 gólos: Balog Krisztián (Mezőmegyer).
15 gólos: Isaszegi Máté (Mezőhegyes), Kovács Adrián (Kunágota), Morva Gábor (Békéscsabai MÁV), Virág Imre (Békésszentandrás).
14 gólos: Barcsay Attila András (Doboz), Faragó Ádám (Mezőhegyes), Szabó Erik István (Dévaványa), Zsilák Máté (Mezőhegyes).
12 gólos: Biró Tibor (Mezőkovácsháza), Györgyi Zoltán (Mezőkovácsháza), Turcsek Szilveszter (Békéscsabai MÁV).
11 gólos: Buza Barnabás (Orosháza), Rotár Péter (Mezőhegyes).
10 gólos: Bagyinszki Attila (Végegyháza), Erdélyi Sándor (Csanádapáca), Matuz Tamás (Mezőkovácsháza), Nyúl Gábor (Mezőmegyer).
9 gólos: Balázs Milán (Békésszentandrás), Csőke Norbert (Orosháza), Moszheim János (Tótkomlós), Multyán Csaba (Kunágota).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!