Esély(l)es: fókuszban a csorvási rangadó

A súlyos hazai fiaskót követően a kígyósiakra újabb gólerős rivális vár. Fotó: Kovács-Goda József

A negyedik játéknapig kellett várni az első igazi rangadóra a megye II/B osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az évet nagyszerűen indító csapatok közül most először kerül szembe kettő egymással. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát elfoglaló Csorvást – amely házigazda is lesz – csupán rosszabb gólkülönbség választja el, a lista élén szintén százszázalékos teljesítménnyel álló Lőkösházától. Az ugyancsak hibátlanul menetelő Kondoros, valamint az egy meccsel kevesebbet játszó Gádoros hazai pályán folytathatja őszi menetelését.

Megye II/B osztály, 4. forduló. Szeptember 10., szombat
16.30: Kondorosi TE–Köröstarcsai KSK

Vezeti: Barta Tibor.
A kondorosiakkal nagyon fut a szekér, ugyanezt nem mondhatják el magukról a tarcsaiak. A hazaiaknál nem igazán akad gyenge oldal, hiszen hátul stabilak, elül pedig rendkívül termékenyek, így egy kapott gólra átlagosan öttel válaszolnak. A Tarcsa egyelőre nem idézi tavalyi önmagát, mentségére annyi szól, hogy a pillanatnyi dobogósokkal szemben maradt alul, igaz a KOTE is közéjük tartozik.
A hét rangadója
16.30: Csorvási SK–Lőkösháza KSK

Vezeti: Fűri Imre.
A három 9 ponttal rendelkező gárda közül kettő Csorváson találkozik. A rangadó kimenetele háromesélyes. A CSSK ugyan szorosabban nyerte az eddigi meccseit, de csapatszinten mintha kiegyensúlyozottabb lenne. A vendégek a nyári átigazolások hatására komoly tényezői lehetnek a bajnokságnak, főleg ha az őket repítő Barthalos Dávidot valamilyen szinten tehermentesíteni tudják.
Szomszédvárak
16.30: Medgyesegyháza SE–Kétegyházi SE

Vezeti: Pusztai Zoltán.
A két hasonló képességű gárda egyaránt az első győzelmének bezsebelésére hajt. A medgyesiek mellett a hazai pálya előnye szól, a sorsolás által kevésbé kegyelt kétegyháziak pedig abban bizakodhatnak, hogy, ami kevés volt az élen álló trió ellen, az elegendő lesz a lejjebb rangsorolt ellenfelekkel szemben.
16.30: Gádorosi LSE–Kaszaper FC
Vezeti: Rubás Zoltán.
Az évad kellemes meglepetését szolgáltatja a gádorosi csapat szereplése, amely a jelentős mértékű átalakítás ellenére kiválóan veszi az akadályokat. A nyári erősítések a kaszaperieknél is éreztetik jótékony hatásukat, a szerdai kupameccsből pedig további energiákat meríthetnek.


Szomszédvárak
16.30: Tótkomlósi TC–Battonyai TK

Vezeti: Bozó Norbert.
Egyszerre lépi a lépcsőt a két nagy múltú együttes. A legutóbbi fordulóban aratott első siker egyfajta doppingszert is jelenthet mindkét öltözőben. Abszolút háromesélyes 90 percre van kilátás, nüanszokon múlhat merre billen ki az erőkar, ha egyáltalán erre sor kerül.
Szomszédvárak
16.30: Magyarbánhegyesi FC–Kunágotai TE

Vezeti: Gyebrovszki György.
Igazi dinnyeföldi derbi lesz ez a szomszédvárak között. Hosszú időn keresztül más osztályokat járt a két csapat, így azután legfeljebb edzőmérkőzéseken tesztelhette a másik fél tudását. Ez viszont éles bevetés lesz a javából, amely mindkét oldalról komoly presztízzsel bír. A bánhegyesiek legutóbb Kaszaperen bizonyították, hogy őket doppingolják ezek a „küldetések”, ha a Kunágota is „felveszi a kesztyűt”, azzal csak a nézők járhatnak jól!

Szeptember 11., vasárnap
16.30: Kevermes SE–Újkígyós FC

Vezeti: Krcsméri Milán.
Jól indította az évet a Kevermes, de a Gádorostól elszenvedett hazai fiaskó hatására mintha megtorpant volna. Ennek tulajdonítható a hétközi kupabúcsú is, noha 75 percet emberelőnyben játszhatott. A pont nélkül álló kígyósiak ellen mindenesetre felértékelődik támadóinak a kreativitása, hiszen a vendégek legutóbb a lőkösiek offenzívájával szemben bizonyultak hatástalannak. Persze azért lényegesen több van annál a kígyósiakban, mint amit legutóbb felfedtek magukról, a végkimenetelt illetően sok függ majd játékosai mentalitásán.

A góllövőlista élcsoportja
10 gólos:
Barthalos Dávid (Lőkösháza).
6 gólos: Busa Márk (Kondoros).
5 gólos: Kukla Dávid (Kevermes).
4 gólos: Csábi Mihály (Csorvás), Gyevi-Nagy Balázs (Csorvás), Rafaj Milán Barnabás (Kondoros), Rafaj Roland (Kondoros).
3 gólos: Lakatos Sándor (Kevermes).
2 gólos: Apostol Péter (Battonya), Bogár Patrik (Tótkomlós), Csiernyik Mihály (Újkígyós), Czernó Martin Róbert (Lőkösháza), Máriás Péter (Gádoros), Racs Patrik (Magyarbánhegyes), Tóbiás Nándor (Gádoros), Zsiga Norbert (Csorvás).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!