Esély(l)es: I. osztályú évzáró kérdőjelekkel

A hegyesiek kapusa, Varga Péter intenzív támadásokra számíthat a Csányi utcában, a jaminai Kardos Leventéék pedig a sereghajtó kapuját ostromolhatják Dévaványán. Fotó: Nagy Károly/Békés Megyei Hírlap

Tartogat még néhány megválaszolásra váró kérdést a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati záró fordulója, noha a tabellán sok hely végleges gazdára talált már. A második pozícióért elvi síkon mutatkozik még verseny, hiszen a Szarvasnak legalább egy pontot be kell gyűjtenie ahhoz, hogy a Szeghalom ne előzhesse meg. Hátul pedig a Dévaványa és a Csabacsűd között folyik elkeseredett küzdelem a bennmaradás biztosításáért, ebben most az utóbbi gárda áll nyerésre.

Megye I. osztály, 16. forduló. Május 29., szombat
14.00: Békéscsabai MÁV SE–Mezőhegyesi SE

Vezeti: Zahorán János.
A vasutasok és a Kovácsháza között zajlik egyfajta presztízsharc a legeredményesebb II. osztályból érkező csapat címért. Ebben pillanatnyilag a mezővárosiak állnak jobban, de ha nyernek a házigazdák, könnyen elképzelhető, hogy fordul a kocka. Ehhez persze azért a hegyesieknek is lesz szavuk, akik a mezőny második feléhez tartozó riválisokkal szemben rendre jó eséllyel lépnek pályára.
17.00: Mezőkovácsházi TE–Békéscsaba 1912 Előre II.
Vezeti: Fekete Zoltán.
Nem túl hálás feladat az Előrével összekerülni ebben az évben. A csabaiak a mezőny többi tagjához mérten duzzadnak az erőtől, és még komoly erőpróbák várhatnak rá az osztályozón. A kovácsháziaknak éppen ezért jól be kell osztaniuk az erejüket, hogy jó szájízzel tekinthessenek vissza, az egyébként eredményes évükre.
17.00: Clean-Way Gyulai TFC–Nagyszénás SE
Vezeti: Mezei Máté.
Az évad második felére mindkét alakulat elvesztette a motivációját, ellenben a kupában még érhet el eredményt, azért sem lehet mindegy, hogy mire megy egymással.


Szomszédvárak
17.00: Szarvasi FC–Csabacsűdi GYLSE

Vezeti: Krajcsovicz Zsolt.
A tízes évek első felében késhegyre menő küzdelmeket vívott a két gárda egymással. Mára ez az eltérő lehetőségek miatt már az is öröm, hogy összejöhet ez a csata, ettől persze azért még a presztízs jellege megmarad. A hazaiaknak a második hely bebiztosítása szempontjából, a vendégeknek a kieső pozíció elkerülése miatt jönne jól minden pont.
17.00: Dévaványai SE–Jamina SE
Vezeti: Sechna Gábor.
A ványaiak egy győzelemmel még elkerülhetnék a kiesést, amennyiben a Csabacsűd nem nyer Szarvason. Ehhez a hétközi szénási formájukat kellene megismételniük veszélyesebb támadójátékkal társítva. Velük ellentétben a vendégek egy szép tavaszi idényt koronázhatnak meg, amennyiben még maradt némi motivációjuk.
17.00: Orosházi MTK-ULE–Szeghalmi FC
Vezeti: Mihálik Pál.
Már korábban eldőlt, hogy az orosháziak az 5. helyen „vetettek horgonyt”, ami rá is nyomta a bélyegét a csabacsűdi játékukra. A második félidőben mutatott hozzáállással azonban lehet keresnivalójuk a sorozatban 10 győztes meccsnél járó sárrétiekkel szemben, akik tovább ostromolhatják a dobogó második fokát.




A góllövőlista élcsoportja
25 gólos:
Miszlai László (Orosháza).
21 gólos: Furár Róbert Tibor (Szarvas).
19 gólos: Péli Tamás (Orosháza).
17 gólos: Bozsó Milán (Gyula).
16 gólos: Bukor Zoltán Márk (Előre II.).
15 gólos: Nagy Gergely (Gyula).
14 gólos: Urbán Sándor (Szeghalom).
13 gólos: Zima Dániel (Szarvas).
12 gólos: Mag Róbert (Mezőkovácsháza), Miklya Miklós Mihály (Jamina).
11 gólos: Farkas János (Előre II.).
10 gólos: Ilyés Tamás (Előre II.), Sindel Roland (Szarvas), Takács Márk Csaba (Nagyszénás), Varga Gábor (Mezőkovácsháza).

error: Content is protected !!