Esély(l)es: kiszámíthatatlan fürdővárosi matiné

Harangozó Krisztián és Nagy Gergely egyaránt sikerre viheti csapatát a gyulai mérkőzésen. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

Nagyszénáson már péntek délután elrajtol a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik köre. A többi párharcra szombaton kerül sor, a gyulai rangadó délelőtt lesz, a többi találkozó 16.30 órától kezdődik. Előzetesen éppen a fürdővárosi matiné, illetve a sarkadi alsóházi derbi tűnik a legkevésbé kiszámíthatónak, ahol közel azonos képességű csapatok mérkőznek. Mutatjuk a programot.

Megye I. osztály, 4. forduló. Szeptember 2., péntek
17.00: Nagyszénás SE–Gyomaendrődi FC

Vezeti: Zahorán János.
A két csapat már pénteken letudja a hétvégi penzumot. A szénásiak egyelőre idegenben vannak otthon, ahol meglepő eredményeket produkáltak, jelezve azt, hogy számolni kell velük a dobogós helyekért folyó csatában. Támadósoruk termékenységére alapozhatnak a Gyomaendrőd ellen is, melynek edzője talán jobban ismeri őket, mint saját csapatát, ahol csupán két hónapja irányít. A korábban a hazaiakat vezető Tasi Róbert személye ezért is lehet kulcskérdés a vendégek eredményességét illetően.

Szeptember 3., szombat
A hét rangadója
10.30: Gyulai TFC–Orosházi MTK-ULE
Vezeti: Barta Tibor.
Mindkét csapat építkezik, a gyulaiak ráadásul tovább fiatalodtak, ami némileg késleltetheti ezt a folyamatot, de az is biztos, hogy a fejlődés hétről hétre érezteti majd a jótékony hatását. Bizonyos mértékben mindkét együttesre valódi erőfelmérő vár. Szoros csatára van kilátás, hiszen az erőviszonyok nem állnak olyan távol egymástól, hogy azt egy remek napi formával ne lehessen áthidalni.
16.30: Végegyházi SE–Szeghalmi FC
Vezeti: Telek András.
A merész terveket szövő újonc egyelőre a várakozások szerint teljesít. Bár a támadói egyelőre fukarkodnak a találatokkal, a hátsó retesz úgymond feltörhetetlen az ellenfelek számára. Szeghalmon épp fordítva vannak ezzel, hiszen sok gólt szereznek, ugyanakkor sokat is kapnak. Hogy melyik oldal oltja ki a másikat, ezért szolgál érdekességgel a párharc.


16.30: Jamina SE–Szarvasi FC
Vezeti: Fekete Zoltán.
Az erzsébethelyiek számára nem igazán kedvez a sorsolás, hiszen eddig csak bajnokesélyesekkel került szembe. Bár nem vallott szégyent ellenük, mégis rendre pont nélkül maradt. A Szarvas ellen is bravúrszámba menne a sikere, de az első két körben mutatott alázatos, szervezett játékkal megnehezítheti a dolgát. A vendégek számára rosszkor jönne egy újabb pontvesztés, csapatukban mindenesetre van annyi potenciál, hogy az esélyesség terhét elviselje.
16.30: Sarkadi KLE–Medgyesbodzás SE
Vezeti: Gyuga Zsolt.
A házigazdákat az első pontjaik begyűjtése vezérelheti. A bodzásiak már túl vannak a „beiratkozáson”, számukra az első győzelem megszerzése jelentheti a kihívást. Mivel lőtt és kapott gólok tekintetében nagyon hasonlóan áll a két csapat, ezért mindkét forgatókönyv életszerű lehet. Sok függ azon, melyik oldal tudja jobban megszilárdítani a hátsó alakzatát.

A góllövőlista élcsoportja
4 gólos: László Levente (Szeghalom), Sebők Martin (Gyomaendrőd).
3 gólos: Mészáros Máté (Szeghalom), Péter József (Nagyszénás).
2 gólos: Bány Bence (Szarvas), Darányi Dávid (Szeghalom), Endrefalvi Erik (Orosháza), Hanea Márkó (Gyomaendrőd), Komlósi Miklós (Sarkad), Marton Lajos (Szeghalom), Nagy Gergely (Gyula), Takács Márk Csaba (Nagyszénás), Tokaji Zsolt (Medgyesbodzás), Varga Viktor (Medgyesbodzás).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!