Esély(l)es: Mezőhegyesen a bajnoki cím is eldőlhet

Benyovszki János (fehérben) a hazai búcsúmeccsére készülődik. Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

Rangadót is tartogat a megye II/A osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulója. A dobogós Mezőhegyes az aranyéremért versenyző Mezőmegyert fogadja szombaton. Egy nappal később a szomszédos Tótkomlóson kiesési derbit rendeznek, a házigazdák a Kunágota ellen próbálkoznak meg kijönni a több mint fél éve tartó negatív spirálból, ami mára az osztályváltás szélére sodorta őket.

Megye II/A osztály, 25. forduló. Május 28., szombat, 17.00
16.00: Dobozi SE–Végegyházi SE
Vezeti: Kovács Antal.
A doboziak számára a bajnokság utolja tartogatja a két bajnokesélyest, vagyis a legkomolyabb kihívást. Az előkelő ötödik helyét tehát csak bravúrokkal tarthatja meg, hiszen a sűrű középmezőnyben öt csapat is jó kilátásokkal pályázik a pozícióra. A végegyháziak pontelőnnyel állnak élen, nyilván nem a bajnoki cím küszöbén hasalnának el, és mindent el is követnek majd a győzelem megszerzéséért.
Békésszentandrási HMSE–Dévaványai SE
Vezeti: Nemczov Márk.
Amennyiben a papírforma érvényesül a helyszíneken, úgy a szentandrásiak léphetnek a doboziak helyére a tabellán. A Hunyadi ugyanis a jelenlegi állapotok szerint markánsabb csapat képét festi, mint a rendszerint több kulcsemberét nélkülöző sárrétiek. Ennek megfelelően komoly bravúrnak számítana a vendégek sikere, illetve pontszerzése.
Mezőkovácsházi TE–Orosházi MTK-Rákóczi
Vezeti: Baczovszki Attila.
A kovácsháziak egy jó hajrával még bekerülhetnek a mezőny első felébe, ha ennek egyáltalán van jelentősége házon belül. A pillanatnyilag elfoglalt nyolcadik pozíciónál mindenesetre többre hivatott a zöld-fehér alakulat, a felzárkózás megkezdéséhez pedig jó alkalmat kínál a sereghajtó látogatása. Az orosháziak egységesebb képes festenek magukról, mint de a bajnokság első felében, de valamiért képtelenek átszakítani azt a pszichés gátat, ami meghozhatná a sikert számukra.
Mezőberényi LE–Medgyesbodzás SE
Vezeti: László István Sándor.
Ezen a mérkőzésen búcsúztatják a berényiek ikonikus alakját, a 39 esztendős Benyovszki Jánost, aki az évad végén lezárja a több mint negyedszázados aktív karrierjét, melynek döntő többségét a nevelő klubjában töltötte. A hazai búcsú eredménytől függetlenül emlékezetes maradt, ugyanakkor egy győzelem mindenképpen vidámabbá tehetné azt. Ehhez a társaknak össze kell kapniuk magukat, hiszen a bodzási csapatnak nagyon fut a szekere, igaz a negyedik hely birtokában már nincs különösebb tétje számára a bajnokság finisének.


A hét rangadója
Mezőhegyesi SE–Mezőmegyer SE
Vezeti: Fűri Imre.
A határvárosiak a biztos bronzérem tudatában felszabadultan játszhatnak, a teher inkább a megyeriek vállát nyomja majd, akik teljes biztonsággal csak győzelmük esetén maradhatnak versenyben a bajnoki címért. Nyilván nem kedvez nekik, hogy egy emlékezetes, ugyanakkor energiaigényes kupadöntőt játszottak szerdán, ennek fáradalmaival kell pályára lépniük. A hegyesiek malmára hajtja a vizet továbbá, hogy a vendégeknél hiányzik majd az eltiltott gólkirály-jelölt, Balogh Milán, illetve a hétközi sérülése miatt a játékmester, Benyó Norbert.
Szomszédvárak
Békéscsabai MÁV SE–Csanádapácai EFC
Vezeti: Tóth Imre.
A vasutasok lényegesen acélosabb állománnyal rendelkeznek, ezt kamatoztathatják is a rendre gondos stratégiával pályára küldött, és alaposan megszervezett apácaiakkal szemben. A vendégek még nem érezhetik teljes biztonságban magukat a bennmaradást illetően, ezért is jönne jól számukra egy bravúros pontszerzés.

Május 29., vasárnap, 17.00
Tótkomlósi TC–Kunágotai TE
Vezeti: Barta Tibor.
A komlósiak gyengélkedése kiesési derbivé szelídítette a párharcot. A TTC-nek már a döntetlen is bennmaradást eredményezne, a kunágotaiaknak viszont csak a győzelmük esetén lélegezhetnek fel átmenetileg, azzal ugyanis az utolsó fordulóra halogathatnák, hogy az orosháziak mellett hivatalosan melyik csapatnak kell búcsút intenie a másodosztálynak.

A góllövőlista élcsoportja
28 gólos:
Balogh Milán (Mezőmegyer).
24 gólos: Tanner Gergő (Végegyháza).
23 gólos: Bozsó Milán (Végegyháza).
20 gólos: Balog Krisztián (Mezőmegyer).
15 gólos: Isaszegi Máté (Mezőhegyes).
14 gólos: Barcsay Attila András (Doboz), Faragó Ádám (Mezőhegyes), Kovács Adrián (Kunágota), Morva Gábor (Békéscsabai MÁV), Szabó Erik István (Dévaványa), Virág Imre (Békésszentandrás).
13 gólos: Zsilák Máté (Mezőhegyes).
11 gólos: Biró Tibor (Mezőkovácsháza), Buza Barnabás (Orosháza), Györgyi Zoltán (Mezőkovácsháza), Rotár Péter (Mezőhegyes).
10 gólos: Bagyinszki Attila (Végegyháza), Erdélyi Sándor (Csanádapáca), Nyúl Gábor (Mezőmegyer), Turcsek Szilveszter (Békéscsabai MÁV).
9 gólos: Balázs Milán (Békésszentandrás), Moszheim János (Tótkomlós), Multyán Csaba (Kunágota).
8 gólos: Abonyi Ádám (Tótkomlós), Balog Adolf (Kunágota), Benyó Norbert (Mezőmegyer), Csőke Norbert (Orosháza), Dunai Zoltán (Medgyesbodzás), Mag Róbert (Mezőkovácsháza), Matuz Tamás (Mezőkovácsháza).


error: Content is protected !!