Esély(l)es: rangadók hete a harmadosztályban

A gerlaiakra és a telekiekre sem vár egyszerű hétvégi erőpróba. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

Két olyan mérkőzést is tartogat a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi programja, ahol a mezőny első harmadához tartozó együttesek kerülnek szembe egymással. A 21. játéknap rangadóját Sarkadkeresztúron vívják, ahol két azonos teljesítménnyel rendelkező gárda feszül egymásnak a dobogós pozícióért. A második helyen álló megyeriekre sem vár szokványos kihívás a Bucsa ellen, így a listavezető Bánhegyes számára kedvező esetben akár növelheti is az előnyét.

Megye III. osztály, 21. forduló. Április 9., szombat, 16.30
Vésztői TK–Gerlai SE

Vezeti: Gyebrovszki György.
Hiába rendkívül stabil a sárréti együttes, így is október 9-től közel fél évet kellett várnia az újabb sikerére, ami Zsadányban érkezett el. A siker átszakíthat egyfajta pszichés gátat a vésztői játékosokban, mint ahogyan a gerlaiakkal is megtörténhet ugyanez a Sámson fölényes legyőzése után. Nekik október végétől kellett böjtölniük erre a pillanatra, vagyis „rokonlelkek” találkoznak!
Mezőmegyer SE II–Bucsa SE
Vezeti: Krcsméri Milán.
A megyeri együttes olyan ellenféllel találkozik, amely valós veszélyforrást jelenthet az ezüstérmes reményeire. A szabadnapról visszatérő bucsaiak tavasszal sokkal acélosabbak, ráadásul a tabella ötödik helyén elszigetelődve nincs különösebb veszíteni valójuk. Más kérdés, hogy idén számukra ez lesz az első igazi erőpróba.
A hét rangadója
Sarkadkeresztúri SE–Kamuti SK
Vezeti: Baczovszki Attila.
Pontazonossággal áll a két gárda a tabella 3-4. helyén, nyilvánvaló tehát, hogy a vesztes komoly lépéshátrányba kerülhet a folytatásra. A kamutiak az előző héten első hazai vereségüket szenvedték el a Megyer elleni rangadón, egy újabb vereség ezért sem jönne túl jól számukra. A keresztúriaknak az idény elején akadtak nehézségeik, de azóta egyre inkább belelendülnek, bár a közvetlen riválisokkal szemben korábban nem igazán volt szerencséjük.
Kötegyáni FC–Medgyesegyháza SE
Vezeti: Szabó Csaba Pál.
A házigazdák valós képességeire is választ adhat ez a párharc, a határ mentiek ugyanis eddig jobbára csak élcsapatokkal játszottak. Mivel azok „bajszát” is megrángatták, így most a pihenőből visszatérő, tavasszal még nyeretlen medgyesiek sem számíthatnak „udvarias fogadtatásra”.


Április 10., vasárnap, 16.30
Békéssámsoni SK–Végegyházi SE II

Vezeti: Rubás Zoltán.
A bajnokság utolsó harmada ugyan hátra van, de már most kijelenthető, hogy ez nem a sámsoniak éve lesz. A tíz vereséget felhalmozó nyugat-békési alakulat sorra mond csődöt az olyan találkozókon is, melyekre előzetesen pontot, vagy pontokat tervezett. Mivel a végegyháziak tavaszra „megtanultak” idegenben játszani, ezért a vasárnapi csatát illetően jobbak a kilátásaik.
Magyarbánhegyesi FC–Telekgerendási LSC
Vezeti: Kató Benedek.
A bánhegyesiek kiemelkednek ebből az osztályból, nincs könnyű dolga annak a csapatnak, melynek az útjába az éllovast küldi a sorsolás. Most éppen a telekiek „töréstesztjét” vizsgálják majd, akiket alapból nem a feszes védekezés jellemez, de ezúttal komolyabb hangsúlyt kell fektetniük a hátsó stabilitásukra.
Szabadnapos: Zsadányi KSE, Pusztaföldvári SZSE

Eredmények, sorsolás, tabella:

A góllövőlista élcsoportja
29 gólos: Kopócs Kornél (Magyarbánhegyes).
24 gólos: Kormányos Kristóf (Magyarbánhegyes).
19 gólos: Tasi Tibor (Bucsa).
18 gólos: Szabó Krisztián (Telekgerendás).
12 gólos: Fodor Róbert (Medgyesegyháza), Józsa Pál (Végegyháza II), Kőszáli Attila (Mezőmegyer II), Mezei Jenő (Kötegyán), Tusjak Gábor (Kamut).
11 gólos: Bányai Richárd (Csárdaszállás).
10 gólos: Kiss Attila (Bucsa), Lázók Attila (Bucsa).
9 gólos: ifj. Kintner János (Magyarbánhegyes), Marik Zoltán (Végegyháza II), Moka Bence (Mezőmegyer II), Molnár Márk (Sarkadkeresztúr).
8 gólos: Knapp András (Kamut), Máté Martin (Kamut), Matuz Patrik (Magyarbánhegyes).
7 gólos: Bán Benjámin (Kamut), Gurmai Dániel (Vésztő), Hévizi László (Gerla), Kovács Zoltán (Csárdaszállás), Krizsán Pál (Kamut), Racs Patrik (Magyarbánhegyes), Tóth Imre Ferenc (Zsadány 7, Sarkadkeresztúr 0), Zsombori Zsigmond (Mezőmegyer II).


error: Content is protected !!