Esély(l)es: sereghajtók a dobogósok ellen

Az okányi csapatra igen komoly kihívás vár a szomszédvárban, a kamutiak viszont pihenhetnek vasárnap. Fotó: Gál András Jr.

Az akut játékvezető hiány miatt ismét a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokság programja lett„központosítva”, melyet vasárnap egységes időben rendeznek meg, ezáltal minden párharcon három spori működhet közre. A sorsolás úgy hozta, hogy a dobogós csapatok a sereghajtó trióval csatáznak, ennek megfelelően izgalmakat vélhetően inkább a másik három párharc tartogat majd.

Megye III. osztály, 12. forduló. November 13., vasárnap
Szomszédvárak
13.30: Sarkadkeresztúri SE–Okány KSK

Vezeti: Gyebrovszki György.
A tabella arról árulkodik, hogy az évek óta remekül összeforrott keresztúri együttest és a teljesen újraépített okányi csapatot egyelőre annál jelentősebb különbség választja el, mint amit optimális esetben presztízsből át lehetne hidalni. Ennek megfelelően már egy szoros eredmény is a látogatók igyekezetét dicsérné. Persze azért a labda mindenkinek gömbölyű…
13.30: Kötegyáni FC–Mezőmegyer SE II
Vezeti: Karkus János Zsolt.
A határ mentiek hatos sikerszériáját szakította meg a Vésztő, ennek ellenére a pályán és a fehér asztalnál szerzett pontokkal ott állnak az éllovas kvartett mögött. A szeszélyes megyerieket is maguk mögött tudhatják, akik szabadnapról visszatérve tehetnek azért, hogy ez a helyzet megváltozzon.
13.30: Gerlai SE–Vésztői TK
Vezeti: Barta Tibor.
A hazai csapat hosszú idő után ismét a gerlai pályán fogadja ellenfelét. Alighanem ez jelenthet némi pluszt a vendéglátók számára, amire szükségük is lesz, mivel a másik oldalon a csoport egyik legacélosabb alakulata áll majd, amely nem mondott le az őszi elsőségről.
13.30: Kardos KSK–Zsadányi KSE
Vezeti: Krisán János.
Közel azonos szinten áll a két gárda. Bár a vendégek valamivel stabilabban gyűjtögetik a pontokat – ami a helyezésükön is érezteti hatását –, ettől függetlenül a kardosiaknak van olyan keretük, hogy képesek lehetnek meglepetéssel szolgálni.


13.30: Bucsa SE–Békéssámsoni SK
Vezeti: Bakos József.
A Mercedes és a Trabant versenyére van kilátás, ami meglehetősen egyoldalú tud lenni, ha nem szakadékban zajlik. A hazai együttes egyértelmű favorit, a sámsoniaknak mindent bele kell majd adniuk egy tisztességes eredmény érdekében.
13.30: Végegyházi SE II–Telekgerendási LSC
Vezeti: Krcsméri Milán.
A végegyháziaknak nem feltétlenül jelent előnyt a hazai pálya, ettől függetlenül az utóbbi hetek formájára alapozhatnak. A telekiek még nem szereztek pontot házon kívül, most viszont ezt a hiányosságukat pótolnák.
Szabadnapos: Kamuti SK

A góllövőlista élcsoportja
15 gólos:
Lázók Attila (Bucsa), Tasi Tibor (Bucsa).
9 gólos: Hrabovszki János (Telekgerendás), Kopács Zsolt (Sarkadkeresztúr), Korbely János József (Kardos).
8 gólos: Czinege Csaba (Bucsa), Fazekas József Richárd (Vésztő), Multyán Csaba (Végegyháza II).
7 gólos: Bozsányi II Tibor (Kötegyán), Radics József (Kamut), Sáss Ádám (Sarkadkeresztúr).
6 gólos: Krizsán Pál (Kamut), Krucsó Martin Mihály (Okány), Máté Martin (Kamut), Szilágyi Zoltán (Zsadány).
5 gólos: Balogh Ramon Ádám (Okány), Csongrádi Csaba (Zsadány), Csontos Zoltán Márk (Mezőmegyer II), Pap Zsolt (Vésztő), Tóth Imre Ferenc (Zsadány), Vasadi Sándor (Kötegyán).
4 gólos: Andó Tamás (Telekgerendás), Bakó Albert (Zsadány), Baksai Zsolt (Zsadány), Barta Bence (Zsadány), Fürj Mihály (Zsadány), Szabó Gyula (Kamut), Szabó Milán (Sarkadkeresztúr), Szalkai Martin (Kamut), Szász Tamás (Gerla), Szatmári András Dominik (Kardos), Széplaki Dávid (Sarkadkeresztúr).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!