Gyulán rajtol pénteken a második kör

A szénásiakra húzós mérkőzés vár, az orosháziak rápihenhetnek az augusztus második felére esedékes feladatokra. Fotó: Bohus Krisztián

A Gyulai TFC–Jamina SE mérkőzéssel már pénteken megkezdődik a Békés vármegyei I. osztály labdarúgó-bajnokság 2. fordulója. A rangadót Szarvason rendezik, ahol a pontvadászatot Jaminában győzelemmel kezdő hazaiak a Békéscsaba második számú alakulatát látják vendégül. A múlt hétvégén veszítő lila-fehérek mellett a hazai pályán játszó Nagyszénás és a Medgyesbodzás is első pontjaiért küzd majd a Mezőhegyes, illetve a Szeghalom ellen.

Augusztus 18., péntek
17.30: Gyulai TFC–Jamina SE
Brlázs Gábor, a Gyulai TFC edzője: – Reméljük, hogy ott tudjuk folytatni pénteken, ahol az elmúlt héten Szeghalmon abbahagytuk. Nehéz mérkőzésre számítok, mert a Jamina játékoskerete megerősödött a nyáron. Úgy érzem, hogy mindenki ellen reális esélyünk van a győzelemre, reméljük, hogy pénteken, az első hazai mérkőzésünk jól sikerül. A centerpálya felújítása miatt furcsa lesz a hátsó pályán játszani, ám ez nem befolyásolja a terveinket, hiszen győzni szeretnénk. Boros Tamás lebetegedett, őt nélkülöznünk kell.

A hét mérkőzése
Augusztus 19., szombat
17.30: Szarvasi FC–Békéscsaba 1912 Előre II.
Sajben Gábor, a Szarvasi FC edzője: – Három olyan mérkőzés vár ránk az elkövetkezendő hetekben, ami meghatározó lehet a jövőnkre nézve, és amelyeket meg kell nyernünk. Az első hazai mérkőzésünkön rögtön rangadót játszunk. A Békéscsaba II elleni találkozó több szempontból is különleges lesz számomra, hiszen az edzőjüknek, Jakab Péternek egykoron játékosa voltam, csapatából pedig sokan szerepeltek nálam. Büszkeség tölt el, hogy ott fociznak a felnőtteknél. Mindezeket félretéve azonban – nem lebecsülve az ellenfelet – szeretném, ha sikerrel vennénk a mérkőzést.
Jakab Péter, a Békéscsaba 1912 Előre II vezetőedzője: – A második félidőben már nem lehetett panasz a játékunkra Gyomaendrődön, azonban hiába birtokoltuk többet a labdát, és volt a mérkőzés során sokkal több, tizenhét kapura lövésünk, ezt a játékot gólra játsszák és sajnos vereséget szenvedtünk. A befejezésekkel volt tehát a legfőbb gondunk, ezért a hét folyamán erre mentünk jobban rá. Mivel az NB III.-as csapat velünk egy időben játszik, még nem tudható pontosan, hogy kiket kapunk meg a keretükből, mindenesetre a kapus Somogyi Pál, illetve Bacsa Krisztián játékára számítunk. A saját játékunkat szeretnénk játszani. Bárkit meg tudunk verni, de bárkitől ki is tudunk kapni. Az eredményesség mellett nagyon fontos hogy a felnőtt focihoz szoktassuk a srácokat, és mindig tudjunk fiatal, 2007-es születésűeket pályára küldeni.

17.30: Medgyesbodzás SE–Mezőhegyesi SE
Mazán Zoltán, a Medgyesbodzás SE edzője: – Nagyon a bajnokság elején járunk még, próbálunk összeállni. Tettünk lépéseket, hogy bővítsük és megerősítsük a játékoskeretet, így érkezhetett hozzánk a napokban három középpályás, Gyuláról Varga Zoltán és Kocsis Bence, valamint a szintén gyulai, de legutóbb a szegedi SZEOL SC csapatában játszó Kurta Barnabás. Az Orosháza a tavalyi évhez képest megerősödött, tudtuk, hogy nehéz lesz ellenük pontot szerezni. Öt gólt kaptunk fejesből, ami mindent elmond a játékunkról. Az újonc Mezőhegyes jól rajtolt, egy önbizalommal duzzadó csapat ellen mindig nehéz játszani. Ahogy mondtam, mi még nem vagyunk készen, de közel állunk ahhoz, hogy ismét egy masszív csapatunk legyen. Dunai Zoltán nyaral, emiatt őt nélkülöznünk kell.

17.30: Nagyszénás SE–Szeghalmi FC
Juhász Norbert, a Nagyszénás SE edzője: – A Mezőhegyes ellen rengeteg helyzetet kihagytunk, igaz az ellenfelünknek is voltak lehetőségei. Biztosan lesznek változások a csapatban, mert van sérültünk – Szlovák Norbert az egyik edzésen a kulcscsontját törte – és öten elmentek nyaralni, jelenleg még kapusunk sincsen. Természetesen nyerni akarunk a Szeghalom ellen, nem állunk be védekezni, ám a realitás nem feltétlenül ezt mutatja.

A Gyomaendrődi FC–Orosházi MTK-ULE mérkőzést később játsszák le.