Három szombatra tervezett bajnoki labdarúgó-mérkőzés is elmarad, mert valamelyik fél nem tud kiállni.
A Vármegyei II./B osztály 20. játéknapi programjából a Kétegyházi SE–Magyarbánhegyesi FC találkozó nem lesz lejátszva, mert a hazai együttesnek kiállási nehézségei támadtak. A látogatók tehát játék nélkül gyarapszanak három ponttal, ezzel pedig a két gárda a táblázaton is helyet cserél.
A Vármegyei III. osztály Északi csoportjában a megosztott csárdaszállási csapat bajlódik hetek óta hasonló gondokkal. Az ő esetük annyiban módosult, hogy kellő játékos hiányában visszaléptek a bajnokságtól. Ennek most a bucsaiak lettek a kárvallottjai, akik az előző heti középiskolás ballagások miatt kiadott szünetet újabb hétvégével toldhatták meg.
A Déli csoportban is lesz olyan mérkőzés, amely elmarad. A vendéglátó gádorosiak felé a gerlaiak jelezték a létszámhiányból eredő gondjaikat, akik hetek óta küszködnek a szűkös állományukból eredő nehézségekkel. A Gádoros a három pont birtokában izzadság nélkül lépett a dobogóra, igaz a sámsoniaknak erre még lehet „kontrájuk” a pályán.