
Tavaly elkerülte egymást a Kondorosi TE és a Gyomaendrődi FC a rájátszásban (a KOTE a felső-, a GYFC az alsóházban csatázott), idén – bár még nagyon a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság elején járunk, arra, hogy akár a legjobb négy között is találkozzanak majd jövő tavasszal, mutatkozik némi esély.
A 3. fordulóban veretlenként csap össze egymással a két szomszédvár, a két pontot elhullajtó KOTE és a százszázalékos Gyomaendrőd. A hazaiak kezéből az Orosháza ellen 2–0-s vezetés után még kicsúszott a győzelem az első fordulóban, Mezőhegyesen azonban már nem, így jó szájízzel tekintenek a szombati szomszédvári rangadó elé.
Janis János, a KOTE edzője úgy látja, hogy az elmúlt héten a vártnál könnyebben nyertek Mezőhegyesen, igaz, a házigazdánál több meghatározó játékos is hiányzott.
A szombati vendégükről elismerően beszélt:
– A mostani ellenfelünk villámrajtot vett a bajnokságban. A gyomai csapat több meghatározó játékossal is erősített, véleményem szerint számolni kell majd velük a bajnokságban. Sajnos, mi nem vagyunk valami jó helyzetben. A kiállított Rafaj Patrikra, illetve Csábi Misire biztos nem számíthatok, de ha a végén a felsőházban szeretnénk kerülni, akkor hazai pályán nélkülük is mindenképp győzni kell. Kőkeményen bele kell majd állnunk a meccsbe. Abban biztos vagyok, hogy jó kis csata elé nézünk.
A tavalyi évet 10. helyen befejező Gyomaendrőd két győzelemmel nyitotta a szezont, Dévaványán 3–0-ra, otthon a Békés ellen 3–1-re nyert.
– A tavalyi csapathoz képest a játékoskeretben egy minőségi változás történt. Nem volt sok távozó, bővült a keret és ami fontos, hogy normális edzésmunkával telt el a nyár. Összeszokóban vagyunk, én is a csapattal, a csapat is velem, de még közel sincs kész a gárda – kezdte a felnőtt vármegyei gárdánál első szezonját elkezdő edző, Kéri Roland. – Az elmúlt években mindig olyan helyzetben találkoztunk a kondorosiakkal, hogy nem mi számítottunk az esélyesnek. Ha szereztünk is pontot, az bravúrnak számított. Tavaly is a Kondoros volt a toronymagas esélyes, otthonukban mégis döntetlent értünk el. Izgatottan várjuk a szombati összecsapást, ami most háromesélyes.
