Hat gólt elérve masíroztak az éllovasok

A kék mezes végegyháziak ellenállhatatlan támadójátékkal múlták felül a szomszédvári gárdát. Fotó: Berka István Jr.

Az élen álló duó hazai környezetben egyaránt hat gólt elérve győzött a megye II/A osztályú labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján. A 8. forduló slágermérkőzését Végegyházán rendezték, ahol a szomszédos kovácsháziak vendégszerepeltek, de Mezőmegyeren is hasonló volt a szereposztás abból a tekintetből, hogy tavasszal még két osztály választotta el a feleket. Íme a szombati meccsek összefoglalója távirati stílusban.

Medgyesbodzáson a hazaiak kezdeményeztek többet, a fölényük a félidő derekát átlépve érett góllá egy szabadrúgásból, amely megpattanva került kapuba. A több kulcsemberét nélkülöző szentandrásiak alakulat hátul szervezett volt, elöl viszont nem sok veszélyt jelentett a házigazdák kapujára. Szünet után is a bodzásiak akarata jutott érvényre a pályán, amit az újabb találatok is megerősítettek, a vendégeknek ezúttal be kellett érniük a szépítéssel.
Medgyesbodzás SE–Békésszentandrási HMSE 3–1 (1–0)
Medgyesbodzás, 100 néző. Vezette: Krisán János.
Medgyesbodzás: Véha – Repa (Csepregi), Tóth G., Fülöp, Nagy L., Juhász K. (Szász), Fodor (Kovács Zs.), Sódar, Novák, Konyecsni (Koszecz), Deák A. Edző: Mazán Zoltán.
Békésszentandrás: Wéber – Uhljár, Olasz István, Mochnács, Romhányi, Balázs (Boér), Lós, Virág, Tasi K., Olasz Imre, Dernovics (Kozák). Játékos-edző: Boér Zsolt.
Gólszerző: Dernovics (26. – öngól), Novák (68.), Konyecsni (77.), ill. Virág (90.). Kiállítva: Sódar (78.), ill. Kozák (78.).

A tabellát nyeretlenül záró együttesek csatájára a házigazdák tüzelték fel jobban magukat. A korai találat még inkább a malmukra hajtotta a vizet. A folytatásban is szervezettebben és gólra törőbben játszottak, a félidő végén egy jogos büntetőből tovább növelték az előnyüket, amit szünet után sikerült megőrizniük.
Csanádapácai EFC–Orosházi MTK-Rákóczi 2–0 (2–0)
Csanádapáca, 50 néző. Vezette: Hajdú Dávid.
Csanádapáca: Csonka – Haba, Juhász P., Göcző, Bozsó M., Matyelka (Gyallai), Erdélyi (Szűcs, Tassi Zs.), Rakonczai, Dajka, Kasza, Balassa. Edző: Szikora Pál.
Orosháza: Németh R. – Kovács D. (Rácz), Nalesnyik (Lászik), Tompa, Csőke (Ordó), Kovács F., Elekes, Kérdő, Kun (Fehér), Bok, Sajti. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József.
Gólszerző: Kasza (8.), Erdélyi (44. – 11-esből).

A vendégek többet birtokolták a labdát, a házigazdák az első félidőben inkább a védekezésre összpontosítottak és kontrákkal próbálkoztak. Ki is alakítottak pár ziccert, de pontatlanok voltak a kapura. A vendégek büntetőből váltották gólra fölényüket, a második félidő eleji kunágotai kiállítás pedig még magabiztosabbá tette őket. Ki is használták a fórt, ezzel idő előtt eldöntve a pontok sorsát, a piros lapok hatására feszült hangulatban zárult a mérkőzés.
Kunágotai TE–Mezőberényi LE 0–3 (0–1)
Kunágota, 30 néző. Vezette: Krajcsovicz Zsolt.
Kunágota: Szokircsák – Sóstai, Juhász, Kiss Cs. (Varga B.), Szabó R. (Borbély), Multyán P., Mikoly, Kovács A., Sárvári M., Hajdú Á. (Tímár), Sirkó. Edző: Multyán Lajos Attila.
Mezőberény: Rau (Balogh L.) – Fazekas, Hursán, Bereczki (Kajlik), Olej T., Burai Zs., Stibán (Jónás), Adamik, Kanó, Zsíros, Benyovszki J. Edző: Benyovszki Róbert.
Gólszerző: Benyovszki J. (20. – 11-esből), Zsíros (61.), Adamik (76.). Kiállítva: Szokircsák (55.), Sóstai (83.), Kovács A. (85.), ill. Burai Zs. (85.).

Az első félidő jelentős részben nem bírt egymással a két gárda. A hajrában azután a mozgékony hegyesiek kétszer is villantak, miközben elveszítették kapusukat, aki a tizenhatoson kívül ért kézzel a labdához, ezért idő előtt indulhatott zuhanyozni. Az emberelőnybe kerülő doboziak szünet után szépítettek, de a reális pontszerzéshez nem tudtak kellő fölényt teremteni, a határvárosiak harmadik találata pedig izgalommentes finist idézett elő.
Dobozi SE–Mezőhegyesi SE 1–3 (0–2)
Doboz, 40 néző. Vezette: Nagy Zoltán.
Doboz: Barabás – Somogyi, Tímári, Szabó L. (Roszik), Balog Zs., Pojendán, Lukucz M., Balogh Á., Huszár A., Hollósi (Szabó D.), Mészáros (Balogh G.). Játékos-edző: Barcsay Attila.
Mezőhegyes: Varga P. – Belák, Varga T., Balogh D. (Pálhidai), Zsilák (Veres), Szabó Zs., Isaszegi M., Szabó I. (Janesz), Faragó, Karancsi, Isaszegi B. Edző: Ács Levente.
Gólszerző: Pojendán (58.), ill. Faragó (35.), Zsilák (45.), Pálhidai (78.). Kiállítva: Varga P. (37.).

Igazi presztízspárbajra volt kilátás Végegyházán, ahol a házigazdák már a meccs legelején megszerezték a vezetést. A kovácsháziak egy ki nem kényszerített kiállítással nem könnyítették meg a saját dolgukat. Harcos játékkal igyekeztek ellensúlyozni a végegyháziak fölényét, akik gólerős támadóik eredményességével a második félidőben bebiztosították sikerüket.
Végegyházi SE–Mezőkovácsházi TE 6–0 (2–0)
Végegyháza, 200 néző. Vezette: Kis Pál.
Végegyháza: Németh D. (Rostás) – Dajcs, Zsuzsa, Mátó, Dócza, Gazsi (Solymoskövi), Szlovák (Győrfi), Bagyinszki, Kurta, Tanner, Bozsó M. Edző: Balázs József.
Mezőkovácsháza: Tóth K. – Györgyi, Mag, Biró (Csende), Mittnacht, Lestyán, Sódar, Túri (Simondán), Patyi, Matuz T. (Kovács J.), Varga G. Játékos-edző: Bíró Tibor.
Gólszerző: Gazsi (2.), Bozsó M. (33., 59.), Tanner (48., 71.), Kocsis (90.). Kiállítva: Mag (25.).

A listavezető negyedórán belül kétgólos megnyugtató előnyre tett szert az igen tartalékosan kiálló sárrétiekkel szemben. A tisztességesen küzdő ványaiaknak még sikerült szépíteniük, de a második félidő már egyértelműen a Balogh Milán vezérelte megyeriekről szólt.
Mezőmegyer SE–Dévaványai SE 6–1 (3–1)
Mezőmegyer, 150 néző. Vezette: Gargya Balázs Gábor.
Mezőmegyer: Kun – Szabó T. (Barkász), Vozár R. (Kerekes), Lehoczki (Nyúl), Kecskeméti (Antal), Balogh M., Benyó N., Séllei (Pusztai), Mengyán, Láza, Balog K. Edző: Zsiros György.
Dévaványa: Végh – Juhász P. (Bereczki), Pap Á., Katona, Horváth B., Szabó E., Pelyva, Papp V., Nyíri A., Szeifert, Feke. Játékos-edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Lehoczki (6. – 11-esből), Séllei (13.), Kecskeméti (42.), Balogh M. (51., 62), Balog K. (58.), ill. Szeifert (30.).

További eredmények, sorsolás, tabella:

error: Content is protected !!