Hat közé vágynak a berényiek

Tavasszal a csabacsűdieket is hazai környezetben fogadják a berényiek. Fotó: Babák Zoltán

Idén sem a mezőberényi labdarúgócsapatról szól majd az átigazolási időszak. A megye II/A osztályú bajnokság 7. helyezettjénél a helyi erőkre támaszkodnak majd a tavasz folyamán.

Mindezt Benyovszki Róbert, a felnőtt együttes edzője erősítette meg, aki szerint a téli átigazolási időszak nem kedvez a klubnak gazdaságilag, ugyanakkor szakmai indoka sincs az esetleges külső erősítésnek.
– Addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér, ráadásul a helyi játékosok szerepeltetésére vonatkozó prioritásunkat sem igazán szeretnénk feladni. Nem állítom, hogy néhány pont nem maradt ősszel a gárdában, azonban a szűkös lehetőségeink ellenére önerőből van stabil középcsapatunk, amit a mai világban meg kell becsülni – fogalmazott a 35 esztendős tréner, aki a Kecskeméti Kft.-Békés Megyei Teremkupán második helyre vezette a gárdát.
A két hétvégi program mellett a városi teremlabdarúgó-bajnokság jelent rendszeres elfoglaltságot a játékosoknak, akik számára január utolsó napján telik le a két és fél hónapos hosszú téli pihenő.

– A felkészülési időszakot a spórolás jegyében állítottuk össze. Nem visszük túlzásba, heti kettőt edzünk majd, remélhetőleg minél jobb létszámmal. A felkészülést megalapozhatja, hogy a labdarúgóink zöme hétről hétre játszik a helyi teremlabdarúgó-bajnokságban. Nagypályán mindössze két edzőmérkőzést iktattunk programba, az összeszokott csapatunk számára ez elégségesnek tűnik ahhoz, hogy megfelelő formát vehessen fel a Mezőkovácsháza elleni hazai bajnoki nyitányra – tette hozzá Benyovszki Róbert.
A szakember szeretné, ha a jelenlegi pozícióján egyet legalább javítana a gárda az évad végére és a hat között végezne. Ehhez nyújthat segítséget Fábián Vince visszatérése, aki szegedi tanulmányai végeztével csatlakozhat a kerethez, illetve a csapat sorsolása is kedvező, hiszen nyolc alkalommal is hazai környezetben léphet pályára, amiből tőkét kovácsolhat magának.

B. M.

A tervezett felkészülési mérkőzések időrendje
Február 18., szombat: Köröstarcsai KSK–Mezőberényi LE
Február 25., szombat: Mezőberényi LE–Csorvási SK