
Az idényfelező játéknap következik mindkét alacsonyabb szintű vármegyei labdarúgó-bajnokságban. A másodosztályú pontvadászatban ismét az élen álló Végegyháza-Magyarbánhegyes mérkőzése áll a középpontban, amely Eleken vendégszerepel. A harmadik ligában mindkét csoport tartogat átlagon felüli érdeklődésre számot tartó párharcot.
A másodosztály kiemelt meccsén az ötödik helyen álló elekiek igyekeznek feltartóztatni az elmúlt hétig rendíthetetlen VSE-MFC együttesét. A határvárosiak úgy állnak a tabella első harmadában, hogy a pályájuk felújítása miatt eddig mindössze egy meccset játszottak odahaza.
– Ellenfelünk eddig stabilan hozza azt a bajnokság során, amire hivatott, az eredményei tiszteletet parancsolóak. Ezen a szinten remek játékosok alkotják a csapatukat, amit bizonyítanak is. Nem feltartott kézzel fogadjuk őket, mindent meg fogunk tenni a győzelem reményében, hiszen szeretnénk felzárkózni és stabilan a dobogó közelében maradni. Ismerjük az erősségeiket, de inkább magunkra koncentrálunk és ha egyéni és csapatszinten jó teljesítményt fogunk nyújtani, akkor van okunk bizakodni a jó eredményben – ecsetelte Nagy Gergely, az Eleki USE edzője.
Kollégájának a Doboz elleni rangadót követően megszaporodtak a gondjai. Elsődlegesen a sérülések okozta szűkös létszám jelent kihívást.
– A múlt hét végén sikeresen kiiktatták a középcsatárunkat, így némi átszervezés szükséges csapaton belül. Most is, mint minden más esetben, győzelemre fogunk játszani, de hiba lenne alábecsülnünk az eleki csapatot. Remélhetőleg, ezúttal a lehetőségeinknek nem csak a töredékét rúgjuk majd be – fogalmazott Kintner János, a VSE-MFC szakvezetője.
A másodosztályú program
8. forduló. Október 11., szombat, 10.00: Tótkomlósi TC–Csabacsűdi GYLSE. 11.00: Békéscsabai MÁV SE–Mezőberényi LE. 14.00: Szabadkígyósi SZSC–Csanádapácai EFC, Eleki USE–Végegyháza-Magyarbánhegyes, Kaszaper SE–Békésszentandrási HMSE, Battonyai TK–Újkígyós FC, Lőkösháza KSK–Mezőmegyer SE. Szabadnapos: Dobozi SE.
A harmadik vonal programjából kilóg a szombati tarcsai párharc, illetve a másik szekcióban ugyancsak háromesélyes párharcot ígér a kovácsházi gárda vasárnapi kevermesi vizitje.
A harmadosztályú program
6. forduló. Északi csoport. Október 11., szombat, 14.00: Okány KSK–Vésztői TK, Kamuti SK–Mezőmegyer SE II., Köröstarcsai KSK–Sarkadi KLE, Bucsa SE–Békési FC II.. Október 12., vasárnap, 14.00: Gerlai SE–Kötegyáni FC. Szabadnapos: Zsadányi KSE.
Déli csoport. Október 11., szombat, 10.00: Jamina SE II.–Medgyesegyháza SE. 14.00: Csárdaszállási SZSK–Csorvási SK, Kardos KSK–Békéssámsoni SK. Október 12., vasárnap, 15.00: Medgyesbodzás SE–Telekgerendási LSC, Kevermes SE–Mezőkovácsházi TE. Szabadnapos: Kunágotai TE.
