Hazai tornán mutatkozhatnak be a Megyer új játékosai

Az egyik új szerzemény, Barkász Benjámin áprilisban a méhkeréki csapat tagjaként járt Mezőmegyeren. Fotó: Gábriel János

A felkészülés második hetét hazai rendezésű tornával zárják szombaton a Mezőmegyer SE labdarúgói. A Megyer Kupa keretében reggel 9 órától a két helyi alakulat a Békéssel és a Kaszaperrel vív 45 perces mérkőzést a döntőbe jutásért, de a párharcok vesztesei sem maradnak további játék nélkül.

A tornán több új labdarúgó is bemutatkozhat a megye II/A osztályba bajnokként lépő hazai alakulatban. A klub háza tájáról származó aktualitásokról Frisnyicz Pál elnök számolt be.
– Az osztályváltás ellenére szeretnénk élcsapat maradni, vagy legalábbis a mezőny első felében végezni. Próbáltuk a játékosokat ösztökélni arra, hogy a korábbinál nagyobb aktivitással vegyenek részt az edzéseken, hiszen a magasabb szint magasabb felkészültséget is igényel, a B-csoportban elvégzett munka itt nem lesz elegendő – mondta a vezető.
Az edzéslátogatottság növelése mellett a hiányposztokra is próbálták megtalálni a legalkalmasabb embereket a megyeriek. Négy magasabb szintű rutinnal rendelkező játékos került hozzájuk, akik nem csak új színt hozhatnak, de a leállókat és távozókat is pótolhatják.

– Borbély Zoltán és Danczik Pál visszatért Újkígyósra, Oláh Thomas pedig a megye-egyes Sarkadon folytatja karrierjét. Nagy Balázs, Dowidat Henrik és Hidvégi Imre viszont úgy döntött, hogy felhagy a focival, ezért is kellett új emberek után néznünk – tette hozzá Frisnyicz Pál. – A kapusposztra érkezett Szabadkígyósról Kun Tamás, aki korábban már dolgozott együtt Zsiros György edzővel. Hozzá hasonlóan megyeri játékos lesz a Méhkerékről igazolt középpályás, Barkász Benjámin, az előző szezont az orosházi Rákócziban töltő támadó, Kecskeméti Sándor, valamint a játékot újrakezdő védő, Mengyán László, aki korábban Jaminában szerepelt. Bízunk benne, hogy valamennyien pluszt adhatnak a csapatnak, és a megyeri miliőbe is könnyen beilleszkednek!
A megyeriek a hazai rendezésű tornát követő hétvégén Kaszaperen vesznek részt hasonló rendezvényen, augusztus 7-ére pedig még keresnek egy edzőpartnert.

B. M.

A szombati Megyer Kupa programja
9.00: Mezőmegyer SE–Békési FCrc
10.00: Mezőmegyer SE II–Kaszaper FC
11.00: Vesztesek a 3. helyért
12.00: Döntő

error: Content is protected !!