
Előrelépést terveznek Lőkösházán, a megye II/B osztályú labdarúgó-bajnokság őszi idényét követően a tabella 7. helyén álló helyi együttes háza táján. A piros-feketéknél nem volt számottevő mozgás, saját nevelésű játékosokat tudtak hazacsábítani.
Botás Attila edző irányításával január közepe óta folyik a tornatermi munka keddi és csütörtöki napokon. Februártól a program szombati gyakorlómérkőzésekkel bővül, ezeket hazai környezetben vívják a lőkösiek, amennyiben az időjárás is lehetővé teszi.
Az elsőt a Magyarbánhegyes ellen már ezen a hétvégén letudják, ami egyben az idei füves premiert is jelenti majd a csapat számára, hiszen a munkát csak jövő héttől kezdik a szabadban.
– Reméljük, hogy a hozzáállás olyan lesz a játékosok részéről, mint nyáron, az ugyanis az eredményes szereplés egyik záloga lehet. Ősszel ezzel nem volt gondunk, ám ahogy jöttek a hűvösebb idők és a rövidebb napok, úgy hagyott alább az edzéslátogatottság, ami az eredményességre is rányomta a bélyegét – jegyezte meg Borsi Attila elnök.
Az első ember hozzátette azt is, hogy szerették volna további helyi játékosokkal megerősíteni a csapatot, így került haza Elekről Kotroczó István és Fekete Csaba, a harmadik új ember pedig a Sarkadról igazolt Kollát Róbert lesz. Tőle azt várják, hogy a középpályán kamatoztassa magasabb osztályú rutinját.
A távozási oldalon is vélhetően három játékos neve szerepel majd. Az már kész tény, hogy Rotár Péter Mezőhegyesre, Kovács József Kevermesre tért vissza, Bessenyei Lászlót pedig a Kaszaper invitálja élénken.
– Szeretnénk eredményesebbek lenni, ennek megfelelően igyekeztünk formálni a keretet. A lehetőségeink korlátozottak, de ezzel a mai időkben nem vagyunk egyedül. A nehézségeink ellenére igyekszünk olyan szinten működtetni a csapatot, hogy megfeleljen az osztály elvárásainak, és a helyi szurkolóknak is legyen benne örömük – mondta el Borsi Attila.
B. M.