Heti utánpótlás körkép

Az elekiek legyőzésével csoportja második helyére lépett fel a kovácsházi U17-es alakulat. Fotó: Berka István Jr.

A folyamatosan gyarapodó, pótlásra váró mérkőzések miatt nehéz hiteles képet festeni az U19-es labdarúgó-bajnokság Kiemelt csoportjáról. A szarvasi az egyetlen olyan csapat, amely a kiírt program szerint valamennyi mérkőzését letudta, az ellenpéldát pedig a sárrétiek jelentik, akik tízből negyedszer is halasztani kényszerültek. Előbbiek pont nélkül maradtak a listavezető Mezőhegyes otthonában, amely ezzel megerősítette pozícióját az élen. Vesztett pontok alapján a gyöngyhalászok veszélyeztethetik leginkább a határvárosiak címvédését, de a sok pótlás buktatókkal járhat. A sárrétiek mellesleg az alsóbb korosztályokban is vitézkednek, ahol változatlanul mindkét csapatuk hibátlanul teljesít. Mutatjuk az elmúlt heti megyei utánpótlás-körképet.

Eredmények. U19. Kiemelt csoport, 10. forduló:
Mezőhegyesi SE–Szarvasi FC 3–1, gól: Pálhidai, Trájer, Papp, ill. Pusztai.
Dévaványai SE–Gyomaendrődi FC 2–4, gól: Hraskó 2, ill. Forgács 2, Szikszai, Kovács A.
Berényi Gyermek FC–Mezőkovácsházi TE 6–2, gól: Forrás 3, Kis G. 2, Olej, ill. Szabó N., Szeles.
Szabadkígyósi SZSC–Sárréti Gyöngyhalász GYSE (később játsszák le)
Az állás: 1. Mezőhegyesi SE 25 pont (9 mérkőzés), 2. Szarvasi FC 19 (10), 3. Sárréti Gyöngyhalász GYSE 15 (6), 4. Szabadkígyósi SZSC 15 (8), 5. Gyomaendrődi FC 10 (9), 6. Berényi Gyermek FC 6 (9), 7. Dévaványai SE 3 (7), 8. Mezőkovácsházi TE 3 (8).


Északi csoport, 10. forduló:
Sarkadi KLE–Szeghalmi FC 4–1, gól: Diósi 3, Szilágyi, ill. Vincze.
Békéscsabai MÁV SE–Okány KSK 6–0, gól: Demeter 2, Kiss-Schusztek 2, Petri, Morva.
Dobozi SE–Körösladány MSK 4–0, gól: Köteles 2, Oláh, Szilágyi.
Békési FC–Jamina SE 1–5, gól: Reszelő T., ill. Szaszák 3, Onódi, Lipták-Pikó.
Csabacsűdi GYLSE–Békésszentandrási HMSE elmaradt
Az állás: 1. Dobozi SE 21 (10), 2. Sarkadi KLE 19 (9), 3. Körösladány MSK 18 (9), 4. Jamina SE 15 (7), 5. Csabacsűdi GYLSE 13 (7), 6. Szeghalmi FC 12 (8), 7. Békési FC 12 (9), 8. Békésszentandrási HMSE 10 (7), 9. Békéscsabai MÁV SE 7 (9), 10. Mezőmegyer SE 6 (8), 11. Okány KSK 0 (9).
Déli csoport, 10. forduló:
Tótkomlósi TC–Csabai AK 7–0, gól: Molnár 3, Keszeli 2, Kocsis 2.
Kunágotai TE–Csanádapácai EFC 2–6, gól: Kovács A., ill. Tofan 3, Vígh 2, Szűcs.
Gádorosi LSE–Battonyai TK 5–5, gól: Papp 2, Fulajtár, Kuli, Oláh (öngól), ill. Kiss 3, Nagy 2.
Medgyesbodzás-Gábortelep SE–Nagyszénás SE 0–7, gól: Leszkó 3, Varga, Deák, Závogyán, Tari.
Az állás: 1. Elek USE 18 (8), 2. Csanádapácai EFC 16 (8), 3. Nagyszénás SE 16 (7), 4. Tótkomlósi FC 15 (6), 5. Medgyesegyháza SE 11 (6), 6. Battonyai TK 11 (6), 7. Csabai AK 7 (6), 8. Gádorosi LSE 5 (7), 9. Medgyesbodzás-Gábortelep SE 0 (7), 10. Kunágotai TE 0 (8), 11. Kétegyházi SE kizárva


U17. Északi csoport, 9. forduló:
Gyomaendrődi GYLE–Kondorosi TE 1–1, gól: Gellért, ill. Ivacska.
Dévaványai SE–Szeghalmi FC 0–10, gól: Perge 6, Mészáros, Peczó, Marhás, Kovács N.
Sarkadi KLE–Békéscsabai MÁV SE 3–4, gól: Kovács A. 3, ill. Vitányi 2, Szekeres, Kovács K.
Szarvasi FC–Sárréti Gyöngyhalász GYSE 1–7, gól: Kondacs, ill. Lévai 4, Kurucz, Jónás, Keresztesi.
Az állás: 1. Sárréti Gyöngyhalász GYSE 27 (9), 2. Kondorosi TE 19 (8), 3. Gyomaendrődi GYLE 19 (9), 4. Szarvasi FC 15 (9), 5. Szeghalmi FC 12 (9), 6. Békéscsabai MÁV SE 9 (9), 7. Sarkadi KLE 3 (9), 8. Dévaványai SE 0 (8).
Déli csoport, 8. forduló:
Tótkomlósi TC–Szabadkígyósi SZSC 2–6, gól: Somogyvári, Nagy K., ill. Molnár M. 3, Molnár Á., Süli, Nagy D.
Mezőkovácsházi TE–Elek USE 5–2, gól: Tóth B., Szabó M., Nyári, Bagaméri, Németh, ill. Malkócs, Ruggeiro.
Atletico Békéscsaba–Jamina SE elmaradt
Battonyai TK–Nagyszénás SE (november 27-én játsszák le)
Az állás: 1. Szabadkígyósi SZSC 16 (6), 2. Mezőkovácsházi TE 10 (5), 3. Nagyszénás SE 9 (5), 4. Mezőhegyesi SE 9 (6), 5. Elek USE 6 (6), 6. Jamina SE 6 (6), 7. Tótkomlósi TC 3 (3), 8. Atletico Békéscsaba 3 (3), 9. Battonyai TK 3 (5).


U16. Északi csoport, 8. forduló:
Dévaványai SE–Berényi Gyermek FC 0–7, gól: Machó 3, Kis 2, Gézárt, Zahorán.
Sárréti Gyöngyhalász GYSE–Békési FC 2–0, gól: Kurucz, Lévai.
Szeghalmi FC–Békésszentandrási HMSE (november 18-án játsszák le)
Köröstarcsai KSK–Sarkadi KLE elmaradt
Szabadnapos: Körösladány MSK
Az állás: 1. Berényi Gyermek FC 18 (7), 2. Sárréti Gyöngyhalász GYSE 15 (5), 3. Köröstarcsai KSK 10 (6), 4. Békési FC 9 (8), 5. Békésszentandrási HMSE 9 (6), 6. Szeghalmi FC 9 (6), 7. Körösladány MSK 7 (5), 8. Dévaványai SE 2 (7), 9. Sarkadi KLE 0 (4).
Déli csoport, 8. forduló:
Tótkomlósi TC–Szabadkígyósi SZSC 1–1, gól: Nagy K., ill. Süli.
Mezőkovácsházi TE–Gádorosi LSE 6–0, gól: Ondos 4, Bagaméri 2.
Csorvási SK–Orosházi MTK-ULE 1–3, gól: Horváth M., ill. Horváth J., Dénes B., Bokros.
Jamina SE–Atletico Békéscsaba 7–0, gól: Jánoska 2, Szekeres, Szász, Fazekas, Gémes, Hrabovszki.
Az állás: 1. Orosházi MTK-ULE 18 (6), 2. Mezőkovácsházi TE 15 (6), 3. Tótkomlósi TC 13 (7), 4. Medgyesegyháza SE 10 (7), 5. Gádorosi LSE 9 (6), 6. Csorvási SK 3 (5), 7. Jamina SE 3 (4), 8. Atletico Békéscsaba 3 (5), 9. Szabadkígyósi SZSC 2 (6).

Összeállította: Bohus Krisztián


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!