
Akadnak olyan balszerencsés labdarúgók, akik egy-egy sajnálatos sérülés miatt kényszerülnek hosszú időre pályán kívül, míg egyesek saját meggondolatlanságuk miatt esnek hasonló csapdába. Utóbbiak közé tartozik a medgyesegyházi Nadicsán Lajos, aki nehezen vett tudomást arról, hogy második sárga lappal kiállította őt a játékvezető. Sportszerűtlen cselekedete hónapokra szóló eltiltást vont maga után – derült ki az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésének határozataiból.
A medgyesegyházi játékos a klubja hétvégi U19-es mérkőzésén kapott két sárga lapot. A második értelemszerűen pirosat is magával vont, amit nehezen emésztett meg a fiatal labdarúgó. Erős felindultságában szidta a játékvezetőt, a cipőjét is leköpte, és még a mérkőzést követően sem békélt meg a helyzettel. Tettéért 2026. június 30-ig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották.
A kiállított labdarúgók közül 4 bajnoki mérkőzésre szól Göncz Sándor Péter (Elek U15) „igazolt hiányzása”, Pecznik Péter (Gyomaendrőd) és Tóth István Henrik (Vésztő) 3-3, Mező Dominik (Kamut) 2, míg Fildan Calin (Füzesgyarmat), Mészáros Márk (Békéscsabai MÁV) és Sebők Milán Attila (Mezőmegyer U19) 1-1 bajnoki találkozót kényszerül kihagyni. Szintén ez a sorsa a határozat hozatala nélkül eltiltott Endrefalvi Eriknek (Gyomaendrőd), Mladonyiczki Péterek (Kondoros), Rafael Rinaldónak (Battonya) és Seprenyi Szabolcsnak (Vésztő U17) is. Reszelő Rudolf Olivér (Csabai AK) és Kótai Gábor (Csabai AK) büntetési tétele is egy mérkőzés, ám nekik ezt a futsalban kell letölteniük.
Az egyesületek esetében a Gyomaendrődi FC 33 000, a Kondorosi TE 21 000, a Battonyai TK 17 500, a Csanádapácai EFC 12 500 forintot köteles befizetni játékosai színes lap gyűjteményéért.
