Huszár Gergő kimentette az orosháziakat

A kék mezes szénásiak az utolsó percig őrizték a számukra sikerrel felérő döntetlent Orosházán, ám akkor jött Huszár Gergő… Fotó: Bohus Krisztián

A ráadás perceiben szerzett találattal, de megőrizte makulátlan teljesítményét a listavezető Orosháza a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A szénásiak alaposan megnehezítették a szomszédvár dolgát, de balszerencséjükre elmaradt az érte járó jutalom. A másik két szombati találkozó vendégsikert hozott: Szeghalmon a Szarvas, Gyomaendrődön pedig a Gyula lett a nyerő. A 7. forduló műsorából egy találkozót elhalasztottak, egyet pedig nem is játszanak már le.

Orosházi MTK-ULE–Nagyszénás SE 1–0 (0–0)
Orosháza, 350 néző. Vezette: Hajdú Dávid.
Orosháza: Marunák – Huszár, Kasuba, Szabó Ákos, Harangozó (Fehér), Darida, Szabó Áron, Endrefalvi, Miszlai L., Gedó (Vincze), Selmeczy (Papp M.). Edző: Buza Barnabás.
Nagyszénás: Magony – Godár, Szlovák, Takács, Libor, Kukovecz, Simon L. (Liska), Nagy Sz. D., Kovács L. (Péter), Rafaj (Kókai Á.), Márk. Edző: Juhász Norbert.
Gólszerző: Huszár (91.).
A mérkőzés előtt néma főhajtással emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Restály Györgyre, az Orosháza FC egykori ügyvezetőjére.
Az orosházi szomszédvári rangadón első félidejében rengeteg hibával játszottak a csapatok. Miszlai ziccerét, illetve egy szénási lövést leszámítva a kapusoknak nem igazán volt dolguk. Jobb híján néhány keményebb párbaj és a játékvezető ítéletei hozták lázba a nézőket. A második játékrészben az Orosháza közelebb állt a gólszerzéshez, de a 80. percben Miszlai büntetőjét Magony kapus kivédte. Amikor már mindenki elkönyvelte a pontosztozkodást, Papp keresztlabdáját a hosszú oldalon érkező Huszár bólintotta a hosszú sarokba. A listavezető, ha nehezen is, de hozta a mérkőzést és továbbra is hibátlanul teljesít a bajnokságban. (B. T.)

Szeghalmi FC–Szarvasi FC 1–3 (1–2)
Szeghalom, 150 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Szeghalom: Vastagh – Tatár, Cserna D., Mészáros, Mező (Tóth Z.), Papp Zs., László L. (Komódi), Polonio-Guerreiro, László A. (Marton), Darányi, Takács J. Edző: Boruzs István.
Szarvas: Köteles – Zima (Pilán R.), Furár, Polonszki, Bány, Simon (Deli), Kiri M., Magyar (Kerekes), Pilán M., Zahorán (Styecz B.), Czvalinga. Edző: Somogyi János.
Gólszerző: Polonio-Guerreiro (11.), ill. Zima (10.), Pilán M. (45+1.), Bány (78.).
A gyors gólváltás után a félidő első fele a szarvasiak elképzelései szerint alakult, sok gólveszélyt teremtettek a hazaik kapuja előtt. A folytatásban magára talált a Szeghalom, helyzetei adódtak, kapufát is elértek, a hosszabbításban mégis ők kaptak újabb gólt. Szünet után a házigazdák minden mindegy alapon kitámadtak, ám ezúttal sem volt szerencséjük a kapu előtt, ismét kimaradtak a lehetőségeik és újra eltalálták a kapuvasat. Közben a szarvasiak kontrái is sok veszélyt hordoztak, de az utolsó passzaik nem sikerültek. Amikor már teljesen kinyíltak a házigazdák, akkor Bány góljai eldöntötte a három pont sorsát. A vendégek nem érdemtelenül nyertek, de a sárrétiek is többet kihozhattak volna a mérkőzésből. (Zs. J.)


Gyomaendrődi FC–Gyulai TFC 1–4 (0–1)
Gyomaendrőd, 90 néző. Vezeti: Bakos József.
Gyomaendrőd: Soczó – Bartik, Miklavicz (Dávid), Valach, Forgács (Kókai G.), Szabó P., Kovács A. (Molnár T.), Berta, Hunya, Hanea (Pásztor), Sebők. Edző: Tasi Róbert.
Gyula: Jakab – Nagy S., Nyéki (Repisky), Kártyás, Farkas Á., Nagy G. (Magyar), Bondár (Kiss T.), Vágási, Kovács Zsolt, Varga Z. (Lőrinczi), Zsilák Mátyás (Piss). Edző: Sajben Gábor.
Gólszerző: Sebők (68.), ill. Nagy S. (19.), Bondár (47.), Farkas Á. (86.), Kiss T. (92.).
Óvatosan kezdtek a csapatok. Az első negyedórát követően viszont a vendégek megszerezték a vezetést és átvették az irányítást. Hazai szempontból elkerülhető gól lett a figyelmetlenség „jutalma”. Ezt a játékrészt a gólt követően is egyértelműen a Gyula dominálta. Fordulás után egyből jött az utóbbi időben szokásos hazai védelmi hiba, ezzel megnyugtató előnybe kerültek a látogatók. Szerkezetet váltott a házigazda, ami kockázatos volt. Jöttek is sorba a vendéghelyzetek, de Soczó kapus tartotta a lelket a csapatában. A szépítést követően egyből egy hatalmas ziccer maradt ki az egyenlítésért. Ekkor nyomott a vendéglátó, de a végére a gyulai fiatalok megérdemelten biztosították be sikerüket. (V. A.)

A Medgyesbodzás SE–Jamina SE mérkőzést október 20-án játsszák le, a Sarkadi KLE–Végegyházi SE találkozó 3 pontja pedig játék nélkül kerül 3–0-s gólkülönbséggel a végegyházi csapat neve mellé.

További eredmények, sorsolás, tabella:


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!