Így állnak össze a megyei labdarúgó-bajnokságok

A dévaványaiak és a kovácsháziak ősztől az A csoportban rivalizálnak egymással. Fotó: Erdős Csaba

A megyei labdarúgásban az előző évhez mérten teljesen új rendszerben bonyolítják le a felnőtt bajnokságokat. Az összlétszám megegyezik a tavaszival, mivel ahhoz képest négy új szerveződés lépett be, ugyanakkor négy nem nevezett sehová, ráadásul az NB III-ban is helyet cserélt két viharsarki gárda.

Az I. osztály létszáma 12 marad, de a feljutó Békéscsaba 1912 Előre II, valamint a kieső Dévaványai SE mellett nincs ott a mezőnyben a Békéscsabai MÁV SE, a Mezőkovácsházi TE és a Mezőhegyesi SE gárdája sem. Helyükbe az NB III-ból visszatérő Körösladány mellett a megye II/A csoportjának első négy helyezettje (Okány KSK, Gyomaendrődi FC, Szabadkígyósi SZSC, Sarkadi KLE) lépett. Itt a lebonyolítás is változik: az alapszakaszt (22 mérkőzés) felső- és alsóházi rájátszás követi (10 találkozó), melynek során az első hat helyezett a bajnoki címért, a hátsó hat pedig a kiesés elkerüléséért csatázik majd oda-visszavágós rendszerben.
A megye II A- és B-jelű osztályában összeállt a tervezett 14-es létszám. A klasszikus értelemben véve második vonalnak számító A-csoportban alaposan kicserélődik a mezőny. Itt kezdi meg az évet a már említett felülről érkező négyes, továbbá az alulról feljebb lépő Medgyesbodzás SE, Mezőmegyer SE, OMTK-Rákóczi, Végegyházi SE kvartett, nem élt viszont az indulási jogával a Méhkeréki SE és a Kétegyházi SE. A lebonyolítás kétszer 13 fordulós, hagyományos őszi-tavaszi struktúrában (26 mérkőzés) zajlik majd.
A B-csoport küzdelmeit is ezzel azonos rendszerben rendezik, több új belépő részvételével. A megye III. osztályból csatlakozott a dobogós Füzesgyarmati SK II, Kondorosi TE, Körösladány MSK II trió, valamint a már említett, felülről érkező Kétegyházi SE. A kieső Kardos KSK nem indít csapatot, a Méhkeréki SE is kihagy egy évet.
Részben emiatt, részben a Nagybánhegyesi TC és a Csabai AK „kihátrálásának” tulajdonítható, hogy a III. osztály létszáma 15-re fogyatkozott, pedig 4 újonnan összeálló gárda is bekerült oda. Hosszabb-rövidebb kihagyás után van ismét foci Csárdaszálláson, Magyarbánhegyesen és Vésztőn, mellettük Végegyházán indítottak második számú csapatot, velük teljes a kép.

Így festenek a különböző osztályok az új idényben.
Megye I. osztály (12 csapat): Békéscsabai Jamina SE, Csabacsűdi GYLSE, Gyomaendrődi FC, Gyulai Termál FC, Körösladány MSK, Nagyszénás SE, Okány KSK, Orosházi MTK-ULE, Sarkadi KLE, Szabadkígyósi SZSC, Szarvasi FC, Szeghalmi FC
Megye II. osztály, A-csoport (14 csapat): Békéscsabai MÁV SE, Békésszentandrási HMSE, Csanádapácai EFC, Dévaványai SE, Dobozi SE, Kunágotai TE, Medgyesbodzás SE, Mezőberényi LE, Mezőhegyesi SE, Mezőkovácsházi TE, Mezőmegyer SE, OMTK-Rákóczi, Tótkomlósi TC, Végegyházi SE.
Megye II. osztály, B-csoport (14 csapat): Battonyai TK, Békési FC, Csorvási SK, Elek USE, Füzesgyarmati SK II, Gádorosi LSE, Kaszaper FC, Kétegyházi SE, Kevermes SE, Kondorosi TE, Körösladány MSK II, Köröstarcsai KSK, Lőkösházi KSK, Újkígyós FC.
Megye III. osztály (15 csapat): Békéssámsoni SK, Bucsa SE, Csárdaszállási SZSK, Gerlai SE, Kamuti SK, Kötegyáni FC, Magyarbánhegyesi FC, Medgyesegyháza SE, Mezőmegyer SE II, Pusztaföldvári SZSE, Sarkadkeresztúri SE, Telekgerendási LSC, Végegyházi SE II, Vésztői SK, Zsadányi KSE.

B. M.

error: Content is protected !!