Így folytatódnak a megyei kupasorozatok


Az MLSZ Területi Igazgatóságán elkészítették a labdarúgó Békés Megyei Kupa harmadik fordulója sorsolását. A péntek délelőtti procedúrán Steigerwald Ernő, a Békéscsaba 1912 Előre technikai vezetője működött közre. A március 30-i játéknapra eső mérkőzések tétje a nyolc közé jutás lesz, a fináléhoz, illetve a bronzmérkőzésig vezető út pedig összesen három kört tartogat a legrátermettebb csapatoknak.

A sorozat a második számú gárdákat leszámítva mindegyik viharsarki gárdára nézve kötelező jellegű. Az ázsióját megnövelte, hogy az MLSZ döntése értelmében a legjobb három képviselheti a megyét a 2022-2023-as MOL Magyar Kupa országos főtábláján. Tavaly augusztusban kereken félszáz csapat kezdte meg a csatározásokat, az őszi idény során két forduló rostálta meg a mezőnyt, így a március végén esedékes folytatásra már csak 16 gárda maradt állva.
A kiírás értelmében a megye I. osztályú együttesek az első két fordulóban nem kerülhettek azonos párba, mostantól viszont megszűnik ez a fajta „védettség”. Így fordulhatott elő, hogy Okányban és Orosházán is azonos osztálybeli csapatok csatáznak. Közöttük a pályaválasztói jogot a sorsolás döntötte el. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, a párharc büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el.
A Békés Megyei Ifjúsági Kupában már csak 8 csapat van versenyben. A fiatalokra március 6-án vasárnap vár a következő erőpróba. Érdekesség, hogy a négy kiemelt együttes elkerülte egymást.

A Békés Megyei Kupa 3. fordulója párosítása: Mezőmegyer SE–Szarvasi FC, Újkígyós FC–Körösladány MSK, Kötegyáni FC–Mezőberényi LE, Okány KSK–Sarkadi KLE, Végegyházi SE–Gyulai TFC, Pusztaföldvári SZSE–Elek USE, Kevermes SE–Mezőkovácsházi TE, Orosházi MTK-ULE–Szabadkígyósi SZSC. Játéknap: március 30., szerda, 16.30.
A Békés Megyei Ifjúsági Kupa negyeddöntői párosítása: Mezőhegyesi SE–Elek USE, Szarvasi FC–Nagyszénás SE, Békéscsabai MÁV SE–Gyomaendrődi FC, Szabadkígyósi SZSC–Körösladány MSK. Játéknap: március 6., vasárnap.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!