
Lejárt a megyei labdarúgó-bajnokságok nevezési határideje, eldőlt tehát, mely csapatok hol képzelik el a jövőjüket. Ez alapján letisztult a kép a következő évi osztályok összetételét, létszámát, ennél fogva pedig a játékrendet illetően is. Az MLSZ Békés Vármegyei Igazgatósága hétfőn kiadta a tervezett csoportbeosztásokat.
Ez alapján megállapítható, hogy lebonyolítás tekintetében az előttünk álló év rendszere sokban hasonlít majd az előzőhöz, jelentősebb változás csupán a legalsó szinten várható, ahol vélhetően kettéválik a mezőny. Az összlétszám növekedett a tavaszi évadhoz mérten, mivel két új szerveződés neve került fel a „focitérképre”, az NB III.-ból is „lekerült” egy viharsarki gárda, egy pedig nem nevezett sehová.
Az I. osztályú mezőnyt 10 gárda alkotja. Tavaszhoz képest nincs ott a mezőnyben a bajnok Végegyháza, amely már csak a megye-háromban működtet csapatot. Két év után visszatért ellenben a Békéscsaba 1912 Előre II. és a Mezőhegyes. Előbbi a honi harmadik vonalból szelektálódott ki, utóbbi a második vonal megnyerését követően lépett szintet. Itt a lebonyolítás megegyezik majd az előző évivel azaz a mezőny háromszori körmérkőzéssel dönti el a helyezések sorrendjét.
A megye II./A osztály összetételét illetően sem volt jelentős változás. A már említett bajnok feljebb lépett, a sereghajtó Csanádapáca pedig helyet cserélt a B-jelű csoport aranyérmesének bizonyuló Kondorossal. A tavalyi 15 tagú mezőny tehát egyel megfogyatkozott, de ezáltal két héttel rövidebb lesz az őszi és a tavaszi idény. Végeredményt 26 forduló alapján hirdetnek, vagyis a résztvevők oda-visszavágós rendszerű körmérkőzést vívnak az év során.
Azzal, hogy a Kondorosnak nem akadt követője, illetve alulról sem volt felfelé áramlás, a megye II./B osztály névsora sem módosult komolyabban. Új tag csupán a második vonalból kieső Csanádapáca lesz, a tavaly sereghajtó Medgyesegyháza viszont a megye-háromban folytatja. Feljutó híján összesen 13 együttes alkotja az osztályt, a lebonyolítás megegyezik az elmúlt évivel, illetve az A csoport kapcsán említettel. Egyetlen hely azonban még felcserélődhet a két osztály között. Az elmúlt két évben második helyen végző Mezőmegyer értelemszerűen a második vonalba nevezett, de a hírek szerint kiöregedett az U19-es együttese, utánpótlás hiányában viszont csak a B csoportban indulhat el. Amennyiben nem tudják orvosolni a problémáikat, úgy a harmadik vonal lesz teljes, a második „foghíjas”, azaz ott minden hétvégén valaki szabadnapot kap.
Egyelőre nem tisztázott a megye III. osztály lebonyolítása sem. Ott a tavalyi 13 helyett 16 csapat van, azaz a hagyományos játékrend mellett, 30 fordulós maratoni bajnokságra lenne kilátás, ami a jelenlegi energia- és üzemanyag árak mellett jelentős plusz kiadásokkal terhelné az egyesületek költségvetését. Az MLSZ igazgatósága ennek elkerülése érdekében vélhetően területi elven kettéosztja a mezőnyt. A lebonyolításra vonatkozólag is szondázzák az érintetteket. Arra kíváncsiak, hogy a 8 csapatos csoportokban a szereplők három-, vagy négyszeri körmérkőzéssel döntsék el a helyezéseket. Ebből az osztályból nem akadt olyan gárda, amely vállalta volna feljutást, csatlakozott viszont a kieső Medgyesegyháza, illetve az újjászervezett Csárdaszállás és Sarkad, így jön ki a végleges létszám.
A pontvadászat az első három osztályban augusztus 12-én kezdődik, a megye-háromban viszont lebonyolításfüggő a rajt időpontja.
Mint azt Szpisják Zsolt megyei igazgatótól megtudtuk, a szervezeten belül már a 2024-2025-ös idényt is tervezik. Szeretnék csökkenteni, illetve egybe vonni a megye II. osztály jelenleg A és B „tagozatra” osztott mezőnyét, így a jövőben magasabb csoportlétszám lenne a megye III. osztályban is.
Így mutatnak a különböző osztályok
Megye I. osztály (10 csapat): Békéscsaba 1912 Előre II, Békéscsabai Jamina SE, Gyomaendrődi FC, Gyulai Termál FC, Nagyszénás SE, Medgyesbodzás-Gábortelep SE, Mezőhegyesi SE, Orosházi MTK-ULE, Szarvasi FC, Szeghalmi FC.
Megye II. osztály, A-csoport (14 csapat): Békéscsabai MÁV SE, Békési FC, Békésszentandrási HMSE, Csabacsűdi GYLSE, Dévaványai SE, Dobozi SE, Elek USE, Füzesgyarmati SK II, Kondorosi TE, Mezőberényi LE, Mezőkovácsházi TE, Mezőmegyer SE, OMTK-Rákóczi, Szabadkígyósi SZSC.
Megye II. osztály, B-csoport (13 csapat): Battonyai TK, Csanádapácai EFC, Csorvási SK, Gádorosi LSE, Kaszaper FC, Kétegyházi SE, Kevermes SE, Köröstarcsai KSK, Kunágotai TE, Lőkösházi KSK, Magyarbánhegyesi FC, Tótkomlósi TC, Újkígyós FC.
Megye III. osztály (16 csapat): Békéssámsoni SK, Bucsa SE, Csárdaszállási SZSK, Gerlai SE, Kamuti SK, Kardos KSK, Kötegyáni FC, Medgyesegyháza SE, Mezőmegyer SE II, Okány KSK, Sarkadi KLE, Sarkadkeresztúri SE, Telekgerendási LSC, Végegyházi SE II, Vésztői TK, Zsadányi KSE.