
Hétfőn megkezdte a felkészülést a Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság harmadik helyezettje. Megerősített szakmai stábbal indult az alapozás a Szarvasi FC együttese háza táján. Nem ez volt az idei első randevú, hiszen a játékosok egy része már a teremkupa selejtezőjében és döntőjében is összejött.
A Szarvasi FC ráadásul első duplázóként nyerte meg a viharsarki együttesek téli termi sorozatát. Ez viszont már a múlt, a jelen pedig a mindennapos edzéseké.
– Az első két hét során öt-öt foglakozás szerepel a programban. Ezt megelőzően öt egyéni futást is elvégeztek odahaza a fiúk, ami meglátszott az első közös összejövetelen, illetve a felmérések során. Minden játékos felkészülten érkezett, így kezdettől érdemi munkát tudunk végezni – mondta Somogyi János, akinek az őszhöz hasonlóan segítségére van Klimaj Zoltán.
Új szakember is csatlakozott a stábhoz. Kondacs János pályaedzőként kapcsolódott be, korábban pedig több környező csapatot is irányított.
– Örülök annak, hogy Klimaj Zoli szándékát megváltoztatva marad, hiszen hatalmas segítségére volt a csapatnak minden területen. Bár ez nem újdonság az esetében, hiszen harminc éve mindig számíthat rá a klub. Ezalatt számtalan pozíciót betöltött, most pedig edzőként is bizonyított, hatalmas köszönet neki – tette hozzá a szakember.
A Szarvasi FC labdarúgói kezdetben termi és szabadtéri edzések váltásával gyűjtjük az erőt, február elsejétől azonban tesztmeccseket is játszanak. Ezekből a tervek szerint négy lesz, miután az utolsó téli hónap derekán már bajnokit pótolnak, egy héttel később pedig a vármegyei kupa keretében vívnak meg.
– A keretben nem várhatók jelentős változások, bár Selmeczi-Tóthot hívja a Tiszaföldvár. Amennyiben sikerül megfelelően pótolni, akkor a klub megadja számára a lehetőséget az NB III.-as szereplésre. Ami pedig az elképzeléseinket illeti, még nem mondtunk le az előrelépés lehetőségéről, ám ehhez az őszinél jobban kell összpontosítanunk a mérkőzéseken – így Somogyi János.
A Szarvasi FC tervezett februári programja
Február 1., szombat, 11.00: Hírös Ép Kecskemét–Szarvasi FC
Február 5., szerda, 18.00: Békéscsaba 1912 Előre U19–Szarvasi FC
Február 8., szombat, 11.00: Algyői SK–Szarvasi FC
Február 15., szombat, 14.00: Füzesgyarmati SK–Szarvasi FC (bajnoki)
Február 19., szerda, 18.00: Gyulai Termál FC–Szarvasi FC
Február 22., szombat, 14.00: Mezőberényi LE–Szarvasi FC (kupa)