Jó úton haladnak Gyomaendrődön

Az új bajnoki esztendőre tovább fiatalodott az amúgy sem koros gyomaendrődi csapat. Fotó: Gábor Tamás

Javában készülnek az előttünk álló bajnok év kihívásaira a Gyomaendrődi FC labdarúgói. A Kovács Gyula által irányított alakulat a megye II/A osztályú bajnokság ezüstérmével szerzett jogot arra, hogy 6 évnyi kihagyás után visszatérhessen a legmagasabb viharsarki szintre. Nem volt kérdés házon belül, hogy vállalják-e az indulást, a játékosok is egyöntetűen álltak ki a feljebb lépés mellett.

– Túlságosan nagy terhet nem szeretnénk a srácok vállára helyezni, de tisztes helytállásban mindenképpen reménykedünk – fogalmazott a tréner. – A fiataljaink sokat fejlődtek az elmúlt évben is, eljött tehát az ideje, hogy újabb szintet léphessenek, számunkra pedig a legfőbb kihívást az jelentette, hogy együtt tartsuk őket.
Kovács Gyulától megtudtuk még, hogy heti négy edzéssel készülnek az augusztus 14-i szeghalmi bajnoki rajtra. A felnőtt és az ifjúsági csapathoz tartozó játékosok együtt dolgoznak, az U19-es alakulat trénere, Tanács Zoltán besegít a felkészítésbe, így magas létszám mellett is hatékony munkát tudnak elvégezni. Időközben lejátszotta első nyári tesztmeccsét a zöld-fehér együttes, amely a szomszédos Mezőtúrral gyakorolt. Ezekből a felmérőkből erre a hétre is jut kettő, a Csabacsűd és a Dévaványa ellen, a bajnoki főpróbát pedig augusztus 6-án az Előre U17-es gárdája ellen tartják majd.
– A keretben nem volt nagy mozgás, csupán Cselei Tamás (27) igazolt el Csárdaszállásra, illetve a rutinos Molnár Tibor (31) hagyott fel a focival a magánéleti elfoglaltságai miatt – ismertette a változásokat a szakvezető. – A pótlásukra Piss Péter (18) és Pásztor Olivér Imre (17) személyében két helyi nevelésű fiatal tért vissza az Előre U19-es csapatából, valamint leigazoltuk Dévaványáról Papp Krisztiánt (20), aki szélsőként az eredményességi mutatón javíthat. Velük kiegészülve mindent megteszünk majd a sikeres helytállás érdekében. Nehéz év lesz, de úgy gondolom, hogy jó úton haladunk és erről nem szeretnénk letérni.

B. M.

A felkészülési mérkőzések tervezete
Július 28., szerda, 18.30: Gyomaendrődi FC–Csabacsűdi GYLSE
Július 31., szombat, 11.00: Dévaványai SE–Gyomaendrődi FC
Augusztus 6., péntek, 18.00: Gyomaendrődi FC–Békéscsaba 1912 Előre U17