
A 7. fordulóból elhalasztott szomszédvári derbi pótlásával lezárult az őszi idény a Vármegyei II./B osztályú bajnokságban. A házigazda Újkígyós eredményesebb első félidei teljesítménnyel múlta felül a Kétegyházát, ezzel 10. pozícióba előlépve telelhet a tabellán, míg vendégei maradtak ötödik helyen a 12 csapatos mezőnyben.
Újkígyós FC–Kétegyházi SE 3–1 (2–0)
Vármegyei II./B osztályú labdarúgó-mérkőzés. Újkígyós, 40 néző. Vezette: Pusztai Zoltán.
Újkígyós: Borbély – Oláh Ti. (Burkus), Solymoskövi, Sas, Danczik, Dohányos, Farkas F., Csiernyik M., Prókai, Gazsó (Varga P.). Játékos-edző: Farkas Ferenc.
Kétegyháza: Zsilák – Jova, Horváth R., Bozsó, Fettik (Darócz), Gyulai, Puporka E., Simonka, Patkás, Máté, Gulyás. Edző: Kiss Tibor.
Gólszerző: Solymoskövi (16.), Gazsó (19. – 11-esből), Burkus (65.), ill. Puporka E. (69.). Kiállítva: Horváth R. (83. – második sárga lap).
Az első félidő kiegyenlített játéka közepette a hazaiaknak sikerült kihasználniuk a kétegyháziak megingásait, ez eredményezte a sikerüket, bár szünet után is előttük adódott valamivel több lehetőség.
Farkas Ferenc: – Az első félórát leszámítva végig kézben tartottuk a mérkőzést, megérdemelt győzelmet arattunk. Nagy kár, hogy vége a szezonnak, most kezdtünk belerázódni.
Kiss Tibor: – A bajnokság végére kicsit felőrölte a csapatot az utolsó mérkőzések sárga és piros lap dömpingje, ettől függetlenül megvoltak a lehetőségeink, gólt is szereztünk, amit a játékvezető ismét másként látott. A ténykedésében annyi pozitívum volt, hogy a bennünket sújtó sorozatos ítéleteit nem „főnökként” adta elő. Tisztelettel köszönöm a csapat és a vezetőség féléves munkáját!
T. P.