Juhász Norbert marad a szénási csapat élén

Juhász Norbert a következő évben már csak edzőként segíti a szénási csapatot

Juhász Norbert irányításával kezdi meg a nyári felkészülést júliusban a Nagyszénás SE megye I. osztályú labdarúgócsapata. A 32 éves szakember Tasi Róbert május eleji lemondását követően „tűzoltó” jelleggel vette át az együttes irányítását Vili Mátéval közösen, ám a négymeccses beugrás – két győzelem, egy-egy döntetlen és vereség – eredményes volt és hosszabbítást ért.

Mint arról Asztalos Gábor szakosztályvezető beszámolt, Juhász Norbert felhagy az aktív játékkal, és csak az edzői teendők ellátására fókuszálhat.
– Az elmúlt hónap arról győzött meg bennünket, hogy ambiciózus személyisége mellett a fociról alkotott szemlélete is megnyerő számunkra. Mindez összességében alkalmassá teszi őt arra, hogy a következő idényben is irányíthassa a felsőházba várt csapatot – indokolt a vezető.
Az 5. helyen végző kék-fehér csapat keretében további változások is lesznek az új idény rajtjáig. Kész tényként tekinthető, hogy a 24 éves gólerős belső védő, Darida Ádám visszatér nevelőklubjába, Orosházára. Máltán vállal munkát az ifjú támadó, Kovács Lajos Mihály (19), aki ha az energiája engedi, egy ottani amatőr klubban szerepelhet tovább. Szintén távozik a rutinos bal bekk, Vajgely György (34), aki vagy befejezi a játékot, vagy a kondorosi nevelőcsapatában kamatoztathatja tudását, két osztállyal lejjebb. Hozzá hasonlóan Vili Máté (33) is hezitál a folytatást illetően, akit természetesen egy ötödik évre is marasztalnának a szénásiak, a jövője tehát a személyes döntésén múlik.


– A legrosszabb forgatókönyv esetén öt játékos távozásával kalkulálunk, akiket természetesen pótolni szeretnénk, de a rájátszás során lehetőséghez jutó fiataljainknak is több szerepet szánunk a következő idény során. Vannak ígéretes tárgyalásaink, az ezekre vonatkozó bejelentésekkel a biztonság kedvéért megvárjuk a felkészülést kezdetét – tette hozzá Asztalos Gábor.
A szénási labdarúgók számára július elején telik le a rövid nyári pihenő. Az új csapatot a tervek szerint július 16-án láthatják először a szurkolók, amikor is a Mezőhegyes ellen játssza le az első tesztmérkőzést.

B. M.

A tervezett edzőmérkőzések programja
Július 16., szombat, 10.00: Mezőhegyes SE–Nagyszénás SE (helyszín egyeztetés alatt)
Július 23., szombat, 10.00: Nagyszénás SE–Szentesi Kinizsi-SZTE
Július 30., szombat, 10.00: Nagyszénás SE–Gyomaendrődi FC
Augusztus 6., szombat, 10.00: Nagyszénás SE–Csongrád TSE


error: Content is protected !!