Későn eszmélt a Kamut

A kamutiak (itt a Mezőmegyer elleni mérkőzésen) későn eszméltek, így már nem tudták ledolgozni a tekintélyes hátrányukat. Fotó: Gál András Jr.

Bár a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokságban szünet volt hétvégén, két olyan mérkőzést is pótoltak, melyek az idénynyitóról maradtak el. Mindkét helyszínen fordulatos csatában vitték el a pontokat a vendégek.

A gerlaiak a Kórház utcai műfüves pályán látták vendégül a remek formában lévő Kötegyánt. A határ mentiek a korai vezető gól ellenére hátránnyal térhettek pihenőre, mert a lelkes pályaválasztók fordítani tudtak. Szünet után a vendégek voltak termékenyebbek, ezzel zsinórban a negyedik győzelmüket könyvelhették el, a 6. helyre előlépve a tabellán.
Kamuton sem hétköznapi meccset láthattak a nézők. A zsadányiak már az első félidőben kétgólos előnyt szereztek, amit a térfélcserét követően ötre növeltek. Ezzel azonban elintézettnek tekintették a meccset, az addig mérsékelten teljesítő hazaiak kihasználtak. A szépítés új erőt adott a kamutiaknak akik a végén három perc alatt még háromszor betaláltak, de az egyenlítésre már nem maradt idejük. A bihariak a három ponttal felzárkóztak az élen álló hármas mögé.

Az 1. fordulóból pótolt mérkőzések emlékeztetője
Gerlai SE–Kötegyáni FC 2–3 (2–1)
Békéscsaba, 20 néző. Vezette: Fűri Imre.
Gólszerző: Gáspár (16.), Orodán (40.), ill. Vasadi (10.), Iszáka (63.), Flóra (82.).
Kamuti SK–Zsadány KSE 4–5 (0–2)
Kamut, 30 néző. Vezette: Pusztai Zoltán.
Gólszerző: Szalkai (79., 89.), Szabó Gy. (88.), Dananaj P. (90.), ill. Fürj (13.), Száva (18.), Szilágyi Z. (55.), Csongrádi (70., 73.).

További eredmények, program, tabella:


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!