Két csapat őszi veretlensége is odalett

A szabadkígyósiak megszabadultak béklyóiktól és gólokkal szórakoztatták közönségüket a Berény elleni találkozón. Fotó: Kiss Zoltán

Három hazai győzelem mellett két-két vendégsiker és döntetlen született a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi hatodik játéknapján. A hibátlanul teljesítő Végegyháza-Magyarbánhegyes idegenben, a dobozi csapat odahaza őrizte meg hibátlan teljesítményét. Két gólzáporos találkozó is akadt.

A dobozi pályán két veretlen együttes feszült hangulatú derbijéből a hátul kevesebbet hibázó hazai gárda jött ki jobban. Battonyán ismét tavalyi énjére emlékeztetett a címvédő Mezőmegyer, a másik mezővárosi alakulat, a berényi viszont nem tudta hozni az eddigi teljesítményét Szabadkígyóson és ennek súlyos ára lett. Íme az összefoglaló.

Eleki USE–Csabacsűdi GYLSE 2–1 (0–0)
Vármegyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Elek, 100 néző. Vezette: ifj. Medovarszki János.
Elek: Kurta L. – Nagy Á. (Jepure), Oláh A., Kollát, Tamás, Sipos, Horváth B., Horváth Z. (Illés), Kasznár (Györfi), Kurta B. (Tóth G.), Oszlács. Játékos-edző: Nagy Gergely.
Csabacsűd: Kugyela – Viszkok Cs., Gerhát (Szántosi), Borgulya, Beregszászi (Krátky), Varga E., Hraskó, Seres (Magyar), Kiss G., Fügedi, Király. Edző: Gombár György.
Gólszerző: Oszlács (53.), Oláh A. (54.), ill. Király (49.).
Nagy Gergely: – Két ilyen vereség után fontos volt, hogy újra nyerjünk. Sajnos a helyzetkihasználásunk nem igazán javult, viszont sokat tettünk a győzelemért. Helyenként jó játékkal, megérdemelten szereztük meg a győzelmet, a masszív Csabacsűd ellen.
Gombár György: – A vereség ellenére dicséret jár a csapatnak. Fociberkekben azt tartják, hogy így ki lehet kapni. Ez a fegyelmezett odaadó játék kellene hétről-hétre, ami idővel az eredményen is látszana.

Hotya Péter

Battonyai TK–Mezőmegyer SE 2–8 (1–3)
Battonya, 50 néző. Vezette: Ondrejó Gergő.
Battonya: Erdélyi (Oláh J.) – Varga P., Hargitai, Sylmetaj, Kiss Z., Nagy T., Lenti (Apostol Luca), Simon, Rafael R., Balla, Ármán (Mákos). Játékos-edző: Varga Péter.
Mezőmegyer: Kun – Takács, Nagy P., Séllei, Szilágyi (Lehoczki), Miholka, Kecskeméti, Ulrich, Lipták-Pikó (Németh), Nagy B., Popucza. Edző: Lőrinci Attila.
Gólszerző: Sylmetaj (22., 65.), ill. Miholka (15., 85.), Ulrich (28., 54.), Lipták-Pikó (43.), Takács (76.), Popucza (89.), Németh (91.).
Varga Péter: – Sajnos a hétvége megint nem úgy alakult, ahogy terveztük. Sok sok helyzet kimaradt köszönhetően az ellenfél remek formában levő kapusának. Látom a fejlődést a csapatban, bízom benne hamarosan meg lesz az első győzelmünk.
Lőrinc Attila: – Végig uraltuk a mérkőzést, sok helyzetet kialakítva, jól futballoztunk, így megérdemelt győzelmet arattunk a sportszerű hazai csapat ellen. Gratulálok a fiúknak! Jó játékvezetés.

Lukács István

Dobozi SE–Tótkomlósi TC 3–1 (1–1)
Doboz, 100 néző. Vezette: Kató Benedek.
Doboz: Démusz – Pojendán, Molnár M., Huszár, Szabó R. (Szabó B.), Fehér, Barkász, Rácz Gy. (Váczi), Lukucz (Barcsay), Sztojka N. (Zsoldos), Komlósi (Sztojka T.). Edző: Balog Zsolt.
Tótkomlós: Tóth K. – Barta-Vámos (Makszi), Kocsis, Jámbor G., Koleszár, Jámbor J., Szabó S., Tokai (Skoda), Keszeli, Nagy K. (Tompa), Deli. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Lukucz (36.), Rácz Gy. (66.), Váczi (92.), ill. Tokai (8.).
Balog Zsolt: – Nem a megszokott formát mutattuk ezen a mérkőzésen, egy igen kellemetlen ellenféllel találtuk magunkat szemben, de hátrányból megfordítottuk a mérkőzést, és így újabb győzelemmel hangolódunk a jövő heti rangadóra.
Horváth Henrik: – Beharangoztak egy rangadót, melyre sikerült ideküldeni három alkalmatlan sporit. A játékvezetőnek már a nyolcadik percben kicsúszott a kezéből a mérkőzés az oda-vissza hozott rossz döntései miatt. Ma huszonöt ember játékát tették tönkre, beleértve az ellenfelet is. A kettes számú partjelző véleményem szerint nem is tudta, milyen rendezvényen volt. Sajnos az ilyenek miatt megy tönkre a megyei futball. Ha így végeznénk a munkánkat, már az első nap kirúgnának a munkahelyről.

Pankotai Norbert

Újkígyós FC–Csanádapácai EFC 1–1 (1–1)
Újkígyós, 50 néző. Vezette: Saitz Dániel.
Újkígyós: Borbély – Sódar, Sas, Vágási, Horváth R. (Werner), Turcsek, Gonda, Dunai, Csiernyik M., Gazsó (Burkus), Tűhegyi. Edző: Bereczki Zsolt.
Csanádapáca: Pós A. – Juhász (Köte), Göcző, Bozsó M., Hajdú, Kasza, Schmidt, Pós D., Dániel, Haba, Szabó A. Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.
Gólszerző: Vágási (35.), ill. Szabó A. (26.).
Bereczki Zsolt: – Mérkőzésenként visszatérő probléma, hogy a nagyobbnál nagyobb helyzeteket kihagyjuk. Ha a helyzeteink felét berúgnánk, akkor beljebb lennénk jó pár ponttal. Sikerült feliratkozni a tabellára.
Óvári Arnold: – Sajnos ennek a játéknak még mindig alapja a futás és a pontos passzjáték, már pedig nekünk egyik sem megy. Mondjuk amíg szinte csak én járok edzésre, ez nem is fog változni. Így viszont csak erre vagyunk jók.

Tóth Pál

Szabadkígyósi SZSC–Mezőberény LE 11–0 (6–0)
Szabadkígyós, 100 néző. Vezette: Bakos József.
Szabadkígyós: Borsi (Pustea) – Varga P., Maglóczki, Milek, Sebestyén M. (Frankó B.), Faragó, Szabó Z., Barna (Alb), Nagy Z. (Pribojszki), Frankó M., Kocziha (Papp G.). Edző: Sebestyén Antal.
Mezőberény: Rau Zs. – Fazekas, Burai, Labancz, Adamik, Machó (Lakatos M.), Durkó, Makai, Varga J., Puskás, Malét (Benyovszki J.). Edző: Adamik Dávid.
Gólszerző: Sebestyén M. (4., 6., 14.), Nagy Z. (27., 35.), Milek (39., 75., 87.), Varga P. (61., 89.), Frankó M. (66. – 11-esből).
Sebestyén Antal: – Élesen álltunk bele a meccsbe. Nagyon pozitív volt, hogy végre jöttek a gólok. Gratulálok az egész csapatnak! Örülök annak, hogy ismét két fiatal be tudott mutatkozni. Sok sikert a Berénynek!
Adamik Dávid: – Az elmúlt hetek hozzáállását tökéletesen visszaadta ez a mérkőzés…

Szabó Zoltán

Kaszaper SE–Végegyháza-Magyarbánhegyes 0–3 (0–1)
Kaszaper, 250 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Kaszaper: Magony – Szijjártó D., Kuli, Kéri, Kormányos (Kasza), Péli T., Péli M. (Bok), Gulácsi, Kovács I., Fodor, Kun-Szabó (Szemenyei). Edző: Kvasznovszky József.
Végegyháza: Takács B. – Varga D., Zsuzsa, Fehér, Bíró (Bozsár), ifj. Kintner, Boros (Matúz L.), Matuz P. (Túri), Benyó, Kecskés, Bakos. Edző: Kintner János.
Gólszerző: Bakos (18.), Fehér (79.), Kecskés (85.).
Kvasznovszky József: – A lényegesen nagyobb játékerővel rendelkező vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott.
Kintner János: – A helyzetkihasználáson van mit javítani, bár a hazai csapat kapusa is jó formát mutatott. Összességében megérdemelt győzelmet arattunk, a jól küzdő hazaiak ellen. Köszönjük a meccs utáni megvendégelést a Kaszapernek, és sok sikert kívánunk neki!

Furák Róbert

Lőkösháza KSK–Békésszentandrási HMSE 3–3 (2–2)
Lőkösháza, 90 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Lőkösháza: Orvos – Puporka E., Kolozsi (Barna), Takács (Lőrinc), Balázs M., Szincsák, Lakatos, Bíró, Kukla L., Kukla D. (Horváth N.), Barthalos (Pusztai). Edző: Botás Attila.
Békésszentandrás: Szabó A. – Endrefalvi (Szabó F.), Olasz, Sztancsik, Rohony (Sztricskó), dr. Olasz (Csányi), Szécsi, Sándor, Gödő, Tasi N., Tasi K. Játékos-edző: Bakró Géza.
Gólszerző: Barthalos (14.), Lakatos (35.), Kukla D. (50.), ill. Sándor (4.), Tasi K. (43. – 11-esből), Szabó F. (95.). Kiállítva: Bíró (42. – utolsó emberként szabálytalankodott).
Botás Attila: – Megdicsértem a fiúkat a mérkőzés után, hiszen közel ötven percet emberhátrányban játszva is győzelmet érdemeltek volna. Sajnálhatjuk a végét,mert a három pont helyett csak egyet szereztünk.
Bakró Géza: – A lelkesen és jól játszó hazai csapat ellen ismét álmosan kezdtünk, ami rányomta a bélyegét az egész találkozóra. Játékunkat végig kapkodás jellemezte, kevésbé tudtuk megvalósítani a saját elképzeléseinket, így örülhettünk az egy pontnak. Sokkal többet kell tenni a győzelemért, mérkőzésen és edzéseken egyaránt.

Borsi Attila

A góllövőlista élcsoportja
10 gólos: Bakos Zsombor Gábor (VSE-MFC)
6 gólos: Miholka Róbert (Mezőmegyer)
5 gólos: Kecskés Erik Attila (VSE-MFC), Nagy Zétény (Szabadkígyós), Rácz György Márk (Doboz)
4 gólos: Komlósi Miklós (Doboz), Milek Bence (Szabadkígyós), Olasz István (Békésszentandrás), Péli Tamás Károly (Kaszaper), Szécsi Rajmond (Békésszentandrás), Szilágyi Ádám (Mezőmegyer), Sztojka Norbert (Doboz)
3 gólos: Beregszászi Ticián (Csabacsűd), Bíró Tibor (VSE-MFC), Jelen Szebasztián (Csabacsűd), Kéri Ferenc Richárd (Kaszaper), Kollát Róbert (Elek), Lakatos Miklós (Mezőberény), Popucza Mihály (Mezőmegyer), Sebestyén Máté (Szabadkígyós), Takács Ákos (Mezőmegyer), Varga Pál (Szabadkígyós)

További eredmények, sorsolás, tabella: