
Január 23-án elkezdték a téli felkészülést a Tótkomlósi TC labdarúgói. Horváth Henrik edző szokatlanul hosszú alapozást vezényel a kerethez tartozó állomány számára, ezen tehát nem múlhat, hogy a piros-kékek megőrizhetik-e pillanatnyi bronzérmes pozíciójukat a Vármegyei II./B osztályú bajnokságban.
– Heti szinten két közös foglalkozást tartunk, a harmadikat pedig az egyéni futások jelentik a munka elején, melyről mindenki köteles beszámolni a közös csoportunkban. Eleinte az erőgyűjtésen van a hangsúly, február első hétvégéjétől azonban edzőmeccsek teszik változatosabbá a programot, a bajnoki főpróbára azonban még partnert keresünk – árulta el a tréner, aki tulajdonképpen az ősszel jól bevált keretére támaszkodhat.
Kivételek persze akadnak. A 36 éves csapatkapitány, Jámbor Gábor például Végegyházára igazolt, Baliga Dániel (22) pedig sámsoni színekben szerepel a tavaszi évad során. Utóbbit Keszeli Rajmund (22) helyettesítheti, aki ősszel a munkahelyi elfoglaltságát nem tudta összeegyeztetni a focival, de miután hazaköltözött, nyomban visszaállt a sorba.
– Egy szélső támadóra szükségünk lenne, de a téli időszak számunkra nem kedvező az igazolásokra, úgyhogy várhatóan a jelenlegi húsz tagú állománnyal kell megoldanunk a tavaszi kihívásokat. Alapvető célunk megtartani az ősszel elért pozíciót, az már extra teljesítményt jelenthetne ebben kiegyensúlyozott mezőnyben.
Az edzőmérkőzések tervezett időrendje
Február 3., szombat, 13.00: Tótkomlósi TC-Mindszenti SC
Február 10., szombat, 14.00: Medgyesegyháza SE–Tótkomlósi TC
Február 17., szombat, 13.00: Tótkomlósi TC–Csabacsűdi GYLSE
Március 2., szombat, 14.00: Makó FC II.–Tótkomlósi TC
Március 9., szombat, ?: Tótkomlósi TC–?