Kettészakadt a B-csoportos mezőny

A battonyaiak (pirosban) balszerencsés vereséget szenvedtek, a komlósiak viszont zsinórban negyedik sikerüket könyvelhették el. Fotó: Kertmegi Kevin

Csúcsrangadóval folytatódtak hétvégén a megye II/B osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmei. A hatodik játéknap műsora keretében Kondoroson két hibátlan éllovas feszült egymásnak, és akadt két olyan alakulat is, melynek még mindig a „beiratkozásért” kellett harcolnia. A zárást követően látványosan „kettészakadt” a tabella.

Ami az élen álló páros csatáját illeti, a vendég Csorvás alaposan ráijesztett a kondorosi szurkolókra, hiszen már a találkozó elején vezetést szerzett. Nem sokat váratott azonban az egyenlítés és a fordítás sem, szünet után pedig egyértelműsítették a házigazdák, hogy ezen a napon mindenképpen jobb passzban vannak a látogatóknál. Így már csak a KOTE áll hibátlan teljesítménnyel, a csorvásiakat pedig megelőzte a tabellán a Kevermes, amely az egyetlen vasárnapi találkozón a kunágotai szomszédvárat „bombázta le”.
A dobogósokat 3 pont hátránnyal egy trió követi, melyet a Lőkösháza vezet. A határ mentiek két vereség után visszatértek a győzelem útjára, miután a tartalékosan kiálló, a hírek szerint komoly nehézségekkel küszködő medgyesiek otthonában rúgtak féltucatot. Gólaránnyal marad el csupán tőlük a Tótkomlós és a Gádoros. A piros-kékek zsinórban negyedik sikerüket aratták, az értékét növeli, hogy azt egy erős Köröstarcsa ellen tudták elérni. A jelek szerint a Gádoros is kiheverte az előző heti kunágotai „pofont”, amit kétgólos hátrányból, a második félidőt emberhátrányban játszva ért el a Battonyával szemben.
A felső- és az alsóházat a Magyarbánhegyes választja szét, 4 pont hátránnyal a mezőny első fele mögött, és kettővel a hátsó előtt. A hazai környezetben szereplő piros-fehérek büntetőt hibázva „csak” döntetlenre végeztek a Kétegyházával, amely fokozatosan javuló teljesítménnyel az első pontját zsebelte be. Most már csak az Újkígyós nem tudott „beiratkozni” pedig még vezetett is Kaszaperen, de azután a falunap jóvoltából kint lévő 200 néző döntő többségének örömére a házigazdák megfordították a meccset.

További eredmények, program, tabella:


A 6. forduló emlékeztetője:
Gádorosi LSE–Battonyai TK 3–2 (2–2)
Gádoros, 50 néző. Vezette: Barta Tibor.
Gólszerző: Kuli (25.), Mucsi (30.), Szijjártó G. (88.), ill. Remzső (17., 23.). Kiállítva: Szabó T. (52.).
Kondorosi TE–Csorvási SK 4–1 (2–1)
Kondoros, 150 néző. Vezette: Szántó Simon Péter.
Gólszerző: Bákai B. (17.), Laurinyecz (22.), Rafaj R. (52., 73. – 11-esből), ill. Szentesi (9.).
Kaszaper FC–Újkígyós FC 2–1 (1–1)
Kaszaper, 200 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Gólszerző: Szivák (20.), Simon B. (50. – 11-esből), ill. Csiernyik M. (11.).
Medgyesegyháza SE–Lőkösháza KSK 0–6 (0–6)
Medgyesegyháza, 40 néző. Vezette: Krcsméri Milán.
Gólszerző: Barthalos (2., 10., 20., 22.), Czernó (28., 39.).
Tótkomlósi TC–Köröstarcsai KSK 2–1 (1–0)
Tótkomlós, 70 néző. Vezette: Kis Pál.
Gólszerző: Szabó S. (37.), Keszeli (84.), ill. Hajzer (47.).
Magyarbánhegyesi FC–Kétegyházi SE 1–1 (1–0)
Magyarbánhegyes, 80 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Gólszerző: Bozsár (3.), ill. Tóth V. (53.).
Kevermes SE–Kunágotai TE 8–2 (1–2)
Kevermes, 100 néző. Vezette: Láza András.
Gólszerző: Rung (4.), Puporka (53.), Kócs (61.), Tóth B. (63.), Lakatos S. (67.), Kukla L. (74.), Kukla D. (81.), Pain (90.), ill. Kecskés (5., 29.).


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!