Három felnőtt és hat utánpótláskorú labdarúgónak kell kihagynia a soron következő játéknapot, vagy játéknapokat az elmúlt hétvégén kapott piros lap miatt – derül ki az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság által kiadott hivatalos értesítőből, amely a fegyelmi bizottság keddi ülésén meghozott határozatait tartalmazza. Ezen felül négy olyan klub is akad, melynek a játékosai túlzott színes lap halmozása miatt kell pénzbüntetést fizetnie.
Felnőtt
Tasi Kristóf (Békésszentandrás) 4, Huszár Attila (Doboz) 1, Kintner János (Magyarbánhegyes) 1, Ruzsa Richárd (Kötegyán) 1 soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva.
Utánpótlás
Sebő Botond (Nagyszénás U17) 3, Béres Szabolcs (Sárréti Gyöngyhalász GYSE U14) 2, Bessenyei Ferenc János (Mezőkovácsháza U17) 1, Szabó Bence (Doboz U19) 1, Váradi Tamás (Doboz U19) 1 soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva.
Egyéb
A FEB Bodzás Ádám (Orosházi MTK-ULE U19) sportszakembert 2 soron következő bajnoki mérkőzésen a kispadtól eltiltotta.
Az Elek USE sportszervezete 2 soron következő hazai bajnoki mérkőzésen sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére lett kötelezve.
Színes lapok miatt a Jamina SE 7200, a Magyarbánhegyesi FC 6000, az OMTK-Rákóczi 5000, a Mezőkovácsházi TE 5000 forint pénzbüntetést kapott.