Kimagasló évük volt a kondorosiaknak

Janis Jánosnak sikerült visszavezetni a kondorosi csapatot a vármegye közvetlen élmezőnyébe. Fotó: Babák Zoltán

Öt év után került vissza a vármegyei foci legmagasabb szintű vérkeringésébe a kondorosi csapat. A Janis János vezette KOTE sok saját nevelésű fiatalját csábította haza annak érdekében, hogy megállja a helyét az I. osztályban, és kiszolgálja a népes szurkolótáborát, amely idegenbe is rendszerint nagy létszámban követte. A negyedik hely ennek megfelelően várakozás feletti teljesítmény szakmai berkekben.

A KOTE háza táján osztják ezt a véleményt, legalább is ez derült ki a Janis Jánossal folytatott évértékelőből.
– Hogyan vélekednek-e a csapat szereplését illetően?
– Újoncként szerény tervekkel kezdtük az évet, a biztos bennmaradás kivívása mellett az első nyolcba szerettünk volna bekerülni. Mindezt maximálisan túlteljesítettünk, hiszen bekerültünk a felsőházba a legjobb négy közé, amiről büszkén beszélhetünk.

– Túl az elért helyezésen, mik voltak az évad pozitívumai, illetve ha akadt ilyen, a negatív hozománya?
– Örömteli dolog, hogy jó pár játékosunk a nagy teher alatt is kiválóan teljesített, ami biztató a jövőt illetően. Sajnálatos ugyanakkor, hogy voltak olyan meccseink, amikor alig bírtunk kiállni, amit a sérüléseknek köszönhetünk. Bár túl sok vizet nem zavartunk a rájátszásban, mindenképpen üde színfoltnak számított a Szarvason aratott győzelmünk, igaz később néhány alkalommal „beleszaladtunk a késbe” és nagyobb arányú vereséggel hagytuk el a pályát. A lelkes közönségünk viszont ilyenkor is mellettünk volt, rájuk a jövőben is számítunk.

– Szakmailag milyennek ítéli meg a bajnokságot?
– A dobogón végző hármas kimagaslott az osztályból, a többi csapat között jóval kisebb volt a különbség. Nyilván mindenkinek megvan házon belül a saját problémája, ennek ellenére üdvözítő lenne, ha a második vonalból kimagasló együttesek próbára tennék magukat, akkor talán el lehetne érni az ideálisnak tűnő tizennégyes létszámot. Tucatnyi csapattal ez a fajta lebonyolítás volt járható.

– Mikor telik le a nyári pihenő?
– Ha minden jól alakul, július 7-én kezdjük meg az alapozást és már az első hétvégétől játszunk is. Szeretnénk pár új játékossal felfrissíteni a keretet, és persze bízunk abban, hogy minél kevesebb távozónk lesz. Öt gyakorló mérkőzést sikerült lekötnünk eddig, de vannak még szabad időpontjaink. Ami biztos, hogy ezek sorát a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kenderessel kezdjük július 12-én, a folytatásban pedig megmérkőzünk az Elek, a Nagyszénás, a Magyarbánhegyes és a Grosics Akadémia U19-es együttesével.

A KOTE házi góllövőlistája
13 gólos: Bány Bence Tamás (alapszakasz 10+rájátszás 3)
12 gólos: Rafaj Milán Barnabás (9+3)
8 gólos: Czvalinga Márk (6+2)
6 gólos: Rafaj Roland (6+0)
5 gólos: Vízkeleti Alex (4+1)
4 gólos: Mladonyiczki Péter (4+0)
2 gólos: Szász Ágoston (2+0)
1 gólos: Bákai Benjámin (1+0), Csicsely Dávid (1+0), Mile Dávid (1+0), Nagy Patrik (1+0), Paluska Patrik (1+0), Rafaj Patrik (1+0)