„Kimerevedett” a megye-hármas tabella

A kék mezes ladányiak mindhárom pontot otthon tartották a Pusztaföldvárral szemben. Fotó: Kovács-Goda József

Nem volt teljes a hétvégi program a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokságban, mivel a vendégcsapatok kiállási nehézségei miatt a Füzesgyarmati SK II.–Kötegyáni FC és a Kamuti SK–Csabai AK mérkőzés is elmaradt. A lejátszott találkozókon a hazai pályán és az idegenben szereplő együttesek testvériesen megosztoztak a begyűjthető pontok mennyiségén.

Otthonában csak az éremre hajtó Mezőmegyer és a Körösladány tudott nyerni. Előbbiek a jó passzban lévő Bucsát múlták felül, utóbbiak a Pusztaföldvár ellen igazolták az előzetes papírformát két-két gólos győzelmet aratva.
Sokkal magabiztosabbak voltak az idegenben sikerrel járó alakulatok. A bánhegyesiek Zsadányban tértek vissza a nyerő útra, a Kondoros pedig Békéssámsonban volt rendkívül magabiztos, ráadásul Bákai Benjámin a gólkirályi címért folytatott külön versenyben is sokat javított pozícióján.
Ezen a szinten viszonylag ritka a pontosztozkodás, de most kettő is akadt. A Gerla az előkelőbben jegyzett medgyesiekkel „ikszelt”, a döntetlen-specialista Telekgerendás pedig a keresztúriakkal végzett egálra egy fordulatokban bővelkedő mérkőzésen.
Érdekességnek számít, hogy az eredmények alakulásának köszönhetően az előző heti tabella „kimerevedett” egyetlen csapat sem javított, vagy rontott a pillanatnyi helyzetén.

További eredmények, sorsolás, tabella:


A góllövőlista élcsoportja
33 gólos: Komáromi Richárd Gábor (Füzesgyarmat II.).
31 gólos: Bákai Benjámin (Kondoros).
18 gólos: Orodán Mihály (Gerla).
16 gólos: Baji Gergő (Telekgerendás), Tasi Tibor (Bucsa).
15 gólos: Fodor Róbert (Medgyesegyháza).
14 gólos: Kiss Sándor Szabolcs (Sarkadkeresztúr), Tóth Lajos András (Füzesgyarmat II.).
13 gólos: Agárdi László Miklós (Körösladány II.), Hanyecz Henrik (Kondoros), Krizsán Pál (Kamut), Paluska Patrik (Kondoros).
12 gólos: Máté Martin (Kamut), Mátó Attila (Medgyesegyháza), Oláh József (Bucsa).