Kulcsjátékosokat várnak vissza Ványára

Papp Dávidék ősszel hazai környezetben legyőzték a tabella szomszéd apácai együttest. Fotó: Erdős Csaba

Január 15-én egy mezőtúri teremtorna jelenti a téli felkészülés prológját a Dévaványai SE labdarúgói számára. A megye II/A osztályú bajnokság 11. helyén telelő zöld-fehérek heti két edzést tartanak az alapozási időszakban, melynek hajrájában két gyakorló mérkőzést is megvívnak.

Mint arról Bereczki Árpád edző beszámolt, a téli holtidőben igyekeznek rendezni az őszi idény során gyakran viharvertnek tűnő soraikat. Várják vissza a sérültjeiket, illetve a nyáron más egyesületekhez igazoló korábbi kulcsembereiket.
– Nem a terveink szerint alakult a bajnokság első fele, de a rendelkezésre álló szűk állományból, véleményem szerint nem lehetett többet kihozni. A sérülésből felépülő Somogyi Tamás és Ernyes csatasorba állásával minőségileg és mennyiségileg is bővülhet a keret. Szó van továbbá a saját nevelésű Papp Krisztián és Szász Dávid hazatéréséről, az ő visszaigazolásuk kapcsán azonban a klubjaikkal is közös nevezőre kell jutnunk. A négy labdarúgó természetesen jelentős erősítés lenne – fogalmazott Bereczki Árpád, aki szerint komoly erőt képvisel ez az osztály, de amennyiben realizálódnak az elképzeléseik, a ványai gárda is lényegesen ütőképesebb lehet.

B. M.

A tervezett felkészülési mérkőzések időrendje
Február 19., szombat, 13.00: Füzesgyarmati SK II–Dévaványai SE
Február 26., szombat, ?: Dévaványai SE–Köröstarcsai KSK (Füzesgyarmat)