Kunágotán a baráti közösség megőrzése a fő cél

A kunágotaiaknak a szentandrásiakkal is meg kell majd küzdeniük tavasszal. Fotó: Páliné Edit

Korán edzésbe álltak Kunágotán a helyi labdarúgók, akik Multyán Péter játékos-edző irányításával már január 2-án megkezdték a téli felkészülést. Azóta lelkesen és szép létszámban végzik az eltervezett munkát és túl vannak egy edzőmérkőzésen is.

– Mivel február 13-án már bajnokit játszunk, ezért a lehető leghamarabb elkezdtük a téli alapozást – indokolt a szakvezető. – Heti szinten két foglalkozást tartunk idehaza, és önköltséges alapon rendre átjárunk a kaszaperi műfüves kispályára is, ahol az időjárás szeszélyeitől függetlenül egymás között játszhatunk.
Az edző elégedetten állapította meg, hogy a 20 tagú keret háromnegyede komolyan veszi a felkészülést. Természetesen vannak akik munka miatt kihagynak egy-egy foglalkozást, de elmondása alapján a „közveszélyes edzéskerülők” száma minimálisra csökkent.
– A viszonylag szűkös állományunk ellenére komoly harc lesz a csapatba kerülésért. Reménnyel tölt el, hogy a fiúk odateszik magukat az edzéseken, és a Végegyháza elleni edzőmeccsen is sok pozitívum akadt. Az első hetven perc során, amíg bírtuk erővel, jól teljesítettünk, utána kiütköztek a hibák, különösen a csapatszintű védekezésen kell még javítanunk a február 13-i rajtig – tette hozzá Multyán Péter, aki kitért a csapatban történt változásokra is.


Ebből kiderült, hogy nem volt jelentős mozgás, de azért érték veszteségek a kék-fehéreket. A 31 éves játékmester, Hajdú Norbert például Körösladányba költözött, ott is folytatja karrierjét a helyi megye-hármas gárdában. Mellette a munkahelyi és otthoni elfoglaltságai miatt Korpa János (32) hagyott fel a játékkal, Kovács Zsoltot (22) pedig már év közben elveszítették. Pótlásukra újból csatasorba állt a hosszú eltiltását letöltő védő, Kiss Csaba (18), valamint visszavárják a külföldi munkavállalásból hazatérő Farkas Mátét (26), aki a középpályán lesz bevethető.
A kunágotai csapat az őszről áthozott két kvalifikációs bajnoki mérkőzés eredményétől függetlenül – ezeken a Jamina és a Békéscsabai MÁV együtteseit fogadják majd – a megye II. osztály A-csoportjában tölti a tavaszi idényt, ahol szeretne minél eredményesebben szerepelni.
– Komoly csapatok kerülnek ebbe a csoportba is, ami nem könnyíti meg a dolgunk. A vezetőség részéről nincs különösebb helyezésbeli elvárás, a saját önbecsülésünk miatt azért számítok arra, hogy a középmezőnyben tudunk végezni. Az eredményességnél is fontosabb azonban, hogy ez a baráti közösség megmaradjon, hiszen mi tényleg a foci szeretetéért és egymás társaságáért járunk össze – hangsúlyozta az idény tervei kapcsán Multyán Péter.

B. M.

error: Content is protected !!